• Újra bejelentették az egyszer már elkaszált The Wolf Among Us 2-t
  • Melyet a régi Telltale alkalmazottakból összeállt AdHoc Studio készít
  • Azonban a megjelenés 2020-ban még tuti nem esedékes
  • Mert az alapoktól kezdték a fejlesztést, és nem szeretnének semmit elkapkodni

A mai nap eddig enyhén szólva is jól alakult a The Wolf Among Us rajongóinak. Nem elég, hogy az Epic ingyen adja a nagyszerű játék első részét, hajnalban, a The Game Awards 2019 keretein belül az is kiderült, hogy a Telltale újra nekilendült a stúdió bezárásakor félbemaradt második évad fejlesztésének is, méghozzá az eredeti fejlesztőket magába tömörítő AdHoc Studio segítségével.

Azonban sajnos úgy néz ki, hogy elég sokat kell még várnunk, mire a The Wolf Among Us 2 tényleg megjelenik. A Telltale vezérigazgatója, Jamie Ottilie, ugyanis egy interjú során kifejtette, hogy a játék 2020-ban semmiképp sem debütálhat, a legkorábbi megjelenés, amit el tud képzelni, az a 2021-es. Ottilie szerint erre azért van szükség, mert az alapjaitól kezdték újra a The Wolf Among Us 2 fejlesztését, és nem akarnak semmit elsietni, hogy végül egy méltó folytatást tehessenek le az asztalra. Ez pedig, lássuk be, abszolút korrekt és érthető indok.