Érdemes ellátogatni a http://www.firststrikemod.com/ oldalra, hiszen vérprofi munka zajlik arrafelé... Történt ugyanis, hogy páran összeálltak és nekikezdtek egy Battlefield 2142 mod készítésének. Nem is akármilyen cucc lesz ez, hiszen a Star Wars világát varázsolják rá a játékra. A csapat úgy 20 főből áll, és jelenleg is várják olyan emberek jelentkezését, akik tudnának segíteni a projektben.
Visszatérve magára a modra: teljesen profi csapat dolgozik rajta, és mindent lecserélnek, átalakítanak az eredeti játékhoz képest. A PAC és EU csapatok helyett a Lázadók és a Birodalom kap majd helyet, és az eredeti filmtrilógia környezetében kalandozhatunk. Híres helyszíneket látogathatunk meg, mint például a Hoth vagy az Endor bolygó, és természetesen a járművek, repülők és a katonák fizimiskái is passzolni fognak a témához - tehát például a Hoth pályán a birodalmi rohamosztagosok a filmben is látható egyedi hacukában feszítenek, míg egy melegebb éghajlatú helyen a jól megszokott páncélt viselik.
Egy ilyen komoly meló természetesen nem megy egyik pillanatról a másikra. A honlapon folyamatosan közlik, hogyan haladnak - állításuk szerint kimondottan jól, jelenleg éppen a járműveket próbálgatják, és elérkeztek az alfateszt fázisába -, de még messze a cél. Az első játszható szösszenet úgy március környékén várható, addig csak a "beépített emberek", azaz a tesztelők élvezhetik a mod adta örömöket. Akiket érdekel a dolog, azoknak íme egy lista, hogy pontosan kik és mik kapnak majd helyet a játékban:

REBEL

Egységek
Recon | Sharpshooter
Support | Mon calamari/Officer
Special | Bothan Spy/Wookie
Assault | Trooper

Légi egységek
X-Wing
Y-Wing
A-Wing
B-Wing
E-Wing
Airspeeder/Snowspeeder
Mon Calamari Space Cruiser
Nebulon-B Frigate
Corellian Corvette
Gallofree Medium Transport

Földi járművek
Combat Landspeeder
T3-B Heavy Attack Tank
T1-B Hover Tank

IMPERIAL

Egységek
Recon | Scout Trooper
Support | Officer
Special | Storm Commando/ Dark trooper
Assault | Storm trooper

Légi egységek
Tie Fighter
Tie Bomber
Tie Advanced
Tie Interceptor
Lambda-Class Shuttle
Sentinel-Class Shuttle
Imperial-Class Star Destroyer
Interdictor Cruiser
Lancer Frigate
Carrack Cruiser

Földi járművek
Speeder Bike
AT-AT
AT-ST
AT-PT
Egy kis videó, ami bemutatja az Endor bunkert: