• Több animációs film is érkezhet a Nintendo játékai alapján
  • Ezt a konzolgyártó elnöke, Furukava Suntaró nyilatkozta

A Nintendo az elmúlt években több lépést is tett annak érdekében, hogy még nagyobb legyen a jelenlétük a szórakoztatóiparban (gondoljunk csak a mobilos játékokra vagy a Pikachu, a detektívre), ennek következő lépése pedig egy Super Mario animációs film lesz, melyet a Gru és a Minyonok szériák mögött álló Illumination Entertainment készít majd számukra.

Nagyon úgy néz ki ráadásul, hogy nem ez lesz az első hasonló feldolgozás, a Nintendo elnöke, Furukava Suntaró ugyanis a Fast Companynek nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy az animáció általánosságban nagyon érdekli őket, és nem csak ezen franchise esetében. Jó eséllyel más jól ismert szériák is sorra kerülnek majd tehát.

tobb-animacios-film-is-erkezhet-a-mario-utan-a-nintendo-jatekairol.jpg