• A karantén időszak második legjobb mozis nyitányát produkálta a Tom és Jerry
  • Továbbra is sokan kíváncsiak a Croodék 2-re és a Warner filmjeire
  • New Yorkban egy év után újra kinyithatnak a mozik

Észak-Amerika több városában sikeresen üzemeltek a mozik az elmúlt hónapokban is, egyes vidékeken, így New Yorkban viszont már egy éve szünetel a műsor. Jó hír azonban, hogy gyökeres változás következhet ebben a tekintetben, Andrew Cuomo kormányzó ugyanis péntektől korlátozott kapacitással engedélyezte a vetítéseket a City több körzetében.

mv5bmmy1njq2zwetnwrkzi00mmm4lwi0ntytzwe3mjhjzmnkywyzxkeyxkfqcgdeqxvymti0nte1njg4v1.jpg

Tom és Jerry az élen

A már bemutatott produkcióknak persze eddig sem feltétlen kellett szégyenkezniük. A frissen debütált Tom és Jerry például 13,7 millió dolláros (4,1 milliárd forint) bevételt termelt a hétvégén, ami kiemelkedőnek számít az elmúlt esztendő számaihoz képest. A pandémia legjobb nyitányát a Wonder Woman 1984 produkálta még decemberben a maga 16,7 milliójával. A 10 milliós kezdőbevételt a korlátozások ideje alatt csupán a Croodék 2 és a Tenet érte még el a szuperhősfilmen kívül, a Tom és Jerry tehát bámulatosan jól teljesített az elmúlt napokban. A Variety máris 38,8 milliós globális haszonról ír, ami az elemzők szerint nagyon pozitív üzenetet hordoz az ágazat számára, amikor a mozik fele még zárva tart.

A Warner Bros. animációs családi filmje azt mutatja be, hogy a két főhős hogyan találkozott egymással és hogyan lettek riválisok.

Croodék: Egy új kor

Az immár tizennegyedik hete műsoron lévő Croodék: Egy új kor hétvégén újabb 1,2 millió dollárt gyűjtött eladott jegyekből, globális szinten pedig már 156 milliónál jár (nálunk a tervek szerint április 29-én debütál a népszerű animációs film). Kiemelendő, hogy bár nemzetközi bevételei elmaradnak tőle, amerikai számai közelítik a karantén időszak csúcstartóját, a Tenetet.

the-croods-2013-review-lights-overhead.jpg

További filmek

Nem sokkal kevesebben voltak kíváncsiak Denzel Washington, Rami Malek és Jared Leto Ördög a részletekben című thrillerére, ill. szép bevételeket hozott – a már magyar premierdátummal is rendelkező – Wonder Woman 1984 és a Liam Neeson főszereplésével készült Az oltalmazó. Előbbi kettőt a Warner mozik mellett az HBO Maxen is bemutatta, a streaming platform statisztikái viszont nem nyilvánosak.

mv5bnjuwodvjyzutmjnimy00ztixlwe5mmmtyji1nzy0ywnjmtiwxkeyxkfqcgdeqxvymty5nzc4mdyv1.jpg