Gőzerővel pörög a marketinggépezet az új Pókember-film kapcsán, pláne mivel már a véghajrában vagyunk: a Pókember: Vadonatúj nap július 29-én (szerdán!) érkezik a hazai mozikba. Ennek apropóján a hálószövőt alakító Tom Holland és a Punishert megformáló Jon Bernthal - aki ugyancsak benne lesz a filmben sokak meglepetésére -, közösen ültek le a Hot Ones című műsorban, hogy elfogyasszanak pár csípős csirkeszárnyat. Holland pedig történelmet írt: először hányt a műsorban.
Aki esetleg nem ismerné a Hot Ones című YouTube-produkciót, azoknak elmondjuk, hogy a dolog lényege az, hogy a hírességek fokozatosan egyre csípősebb szószokkal bekent csirkeszárnyakat falatoznak, miközben interjút adnak a műsor házigazdájának, Sean Evansnek. Bár eleinte úgy tűnt, hogy Bernthal és Holland is jól bírják a megpróbáltatásokat, a végére a csípősség azért megtette a hatását, nem is kicsit.
A Pókember-filmek 30 éves sztárja már az utolsó szakaszban is láthatóan szenvedett, majd amikor a felvétel végén a műsorvezetővel közös promóciós képet készítettek volna, Holland egyszerűen nem bírta tovább: köhögni kezdett, félrehajolt, majd hányt a kamerák előtt. A színész rosszulléte 28 perc 10 másodpercnél veszi kezdetét.
Holland egyébként elég lazán kezelte a helyzetet, a stábnak azt mondta, hogy nyugodtan használhatják a felvételt, majd büszkén megjegyezte, hogy legalább a ruhájára nem ment semmi.
A színész rosszulléte ugyanakkor nem volt teljesen meglepetés. Ahogy azt az Entertainment Weekly is megjegyzi, az Odüsszeia promóciós körútján egy alkalommal amikor Holland Matt Damonnal beszélgetett, szóba került a csípős ételek témája is, a színész pedig azt mondta, hogy a Hot Ones forgatásán elég rendesen rosszul lett. Holland egyébként hírhedt arról, hogy képtelen titokban tartani a dolgokat – de legalább ezúttal a Marvel nem lehet mérges rá.
Borítókép forrása: YouTube