A pontos premierdátum ugyan még várat magára, januárban azonban már elkezdtek forogni a Tomb Raider-sorozat kamerái, hogy aztán márciusban arról kelljen beszámolnunk, hogy leállt a forgatás, mert az új Lara Croft, vagyis Sophie Turner megsérült. Most pedig kiderült az is, hogy a munkálatok során a brit egészség- és munkavédelmi előírásokat is megsértette a produkció.
A brit munkahelyi egészségvédelemért felelős Health and Safety Executive vizsgálata szerint a széria mögött álló Project Temple Productions nem teljesítette megfelelően a veszélyes anyagok használatával kapcsolatos úgynevezett biológiai monitorozási kötelezettségeit. A probléma az izocianátos festékekhez kapcsolódott, amelyek belélegezve komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek, többek között foglalkozási asztmát is okozhatnak.
Az izocianátos festék egy olyan festéktípus, amelynek a permetezése során nagyon finom, szabad szemmel nem mindig látható részecskék kerülhetnek a levegőbe, a használatuknál pedig szigorú munkavédelmi előírások vannak érvényben.
Egyrészt megfelelő védőfelszerelést kell viselni a festék permetezése közben, másrészt a festés után nem lehet azonnal visszamenni a helyiségbe. A festék kiürülési idejét is meg kell határozni, ami akár 20 perc is lehet, emellett pedig úgynevezett biológiai monitorozást is végezni kell: ez többek között azt jelenti, hogy ellenőrizni kell, hogy a dolgozók ki voltak-e téve a káros anyagnak. A brit hatóság szerint ezeket az előírásokat a Tomb Raider forgatásán nem tartották be megfelelően.
A brit hatóság még áprilisban kötelezte arra a céget, hogy tegyenek eleget az előírásoknak, a rendelkezésben foglalt problémákat pedig végül egy hónapon belül orvosolták.
Az ügy azért is érdekes, mert a munkahelyi egészségvédelemért felelős hatóság beavatkozása a televíziós produkciókba egyáltalán nem megszokott dolog: a Deadline szerint az elmúlt négy évben mindössze négy hasonló hatósági intézkedésre került sor.
Borítókép forrása: Amazon