Elérkeztünk az év utolsó szakaszához, ami azt jelenti, hogy hamarosan mozdulni sem tudunk majd, annyi játék fog megjelenni. Hagyományosan a karácsony előtti időszak a legzsúfoltabb, de ez nem véletlenül van így, hiszen a kiadók ekkor látják a legnagyobb esélyt arra, hogy eladhatják a portékájukat a nagy ajándékozási láz közepette -- idén sincs ez másképpen, s noha volt egy-két alkotás (Watch Dogs, DriveClub), ami végül csak jövő tavasszal fog megjelenni, nem fogunk így sem unatkozni. Lássuk hát a tél öt, általunk legjobban várt játékát! 

5. South Park: The Stick of Truth

Az 1997 óta sugárzott, idén már a 17. évadánál tartó South Park alapján volt már nem is egy videojáték, ám ezek rendre olyan alkotások lettek, amikre sem a rajongók, sem pedig a fejlesztők nem szívesen gondolnak vissza. Mindez azonban idén megváltozhat, jön ugyanis a South Park: The Stick of Truth, ami mellett számos olyan tényező szól, ami miatt bizakodóak lehetünk, még annak ellenére is, hogy a bejelentés óta a fejlesztők nem szívesen mutogatták a portékájukat.

Az első dolog, amit tudni kell a játékról, hogy egy egyedi történetet dolgoz fel, amit maguk a sorozat készítői, vagyis Matt Stone és Trey Parker hoztak össze, az elképzelésük megvalósításához pedig minden létező modellt átadtak a fejlesztést végző Obsidian Entertainment gárdájának, akik így a Comedy Centralon adott eredetihez látványra és humorra teljesen egyező játékot tudtak készíteni. A másik dolog pedig az, hogy egy szerepjátékot kapunk, amiben körökre osztott, a Final Fantasy-sorozatot idéző összecsapásokban rendezhetjük a nézeteltéréseinket a csendes kisváros szokás szerint megbolydult, sokszor nagyon furcsa lakosaival. Ez a recept így leírva remekül hangzik, s reméljük, hogy a megvalósítás is hasonlóan jó lesz. 

top-5-south-park-the-stick-of-truth.jpg

Megjelenés: 2013. december 13. (Xbox 360, PlayStation 3 -- PC-re később) -- Gépigény: nem ismert

4. Need for Speed: Rivals

Szegény Need for Speed-sorozat elég mély gödörbe ásta magát az elmúlt években, ugyanis a felemás részek után már egészen kevesen várják tűkön ülve a folytatásokat. A hanyatlás nagyjából 2006 körül kezdődött, mikor az EA Black Box rosszabbnál rosszabb játékokat kezdett készíteni, majd a kiadó úgy döntött, hogy új fejlesztőket von be előbb a Slightly Mad Studios, majd pedig a Criterion Games személyében, de mindhiába, ugyanis egyik csapat sem tudott hathatós javulást hozni. Most ott tartunk, hogy megint egy új gárda, ezúttal a göteborgi székhelyű Ghost Games próbálkozhat, amely egy érdekes ötlettel, de a jól ismert játékmenettel szeretne érvényesülni.

A Need for Speed: Rivals fő érdekessége, a "killer feature" az AllDrive, amivel a singleplayer és a multiplayer mód közötti határok elmosódnak. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a mi kis játékvilágunk nyitott az ismerőseink számára, akik bármikor csatlakozhatnak, s ha úgy hozza a helyzet, instant multiplayer meccsekbe kezdhetünk, töltőképernyő vagy beállítómenük nélkül. Természetesen ez nem kötelező, s ha úgy döntünk, hogy nem kell az AllDrive, akkor egy hagyományos NFS-t kapunk, amiben a szokásos módon több tízmilliós fenevadakkal száguldozhatunk egy jókora világban, miközben a rendőrök (köztük immáron beépített zsaruk is) igyekeznek az orrunkra koppintani.

top-5-need-for-speed-rivals.jpg

Megjelenés: 2013. november 19. (PC, Xbox 360, PS3) -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2400 MHz, RAM: 4 GB, VGA: SM 4.0, DX 10.1 / 512 MB, HDD: 30 GB

3. Assassin's Creed 4: Black Flag

A Ubisoft elsőszámú sorozata az Assassin’s Creed: már 2007 óta éves rendszerességgel kapjuk az újabb és újabb részeket, a rajongók azonban érezhetően kezdenek ráunni a múltban való kalandozásra; már Ezio történetének végén jelentkeztek a panaszkodók, az elégedetlenkedés pedig a harmadik rész után érte el az eddigi csúcspontját. Sokan úgy vélik, hogy kifulladt a sorozat, s pihenőre lenne már szüksége, hogy újra egy friss élménnyel, szerethető karakterrel és érdekes világgal kápráztasson el minket, mert ezt a legutóbbi felvonástól sajnos nem kaptuk meg. A Ubisoft a panaszok ellenére azonban kitart a menetrend mellett, s idén novemberben az Assassin's Creed 4: Black Flag című játékkal jelentkezik, mely az eddigiek alapján még kifejezetten jól is elsülhet.

Az új játék ezúttal a háttérbe szorítja a modern korban játszódó cselekményt, s inkább egy kalózszimulátor lesz, melyben egy Edward Kenway nevű karizmatikus martalócot kísérhetünk el kalandjaira. A helyszín a Karib-tenger térsége, az időpont pedig a kalózok aranykora, s miután egy nyitott, töltőképernyőktől mentes világ vár ránk, minden lehetőségünk megvan arra, hogy kiéljük az öntörvényű hajózásról szőtt álmainkat, legyen szó akár spanyol hajók aranytól való megkönnyítéséről, kincsek felkutatásáról, vagy épp bálnavadászatról; jóformán mindent megtehetünk, amit egy korabeli csibész is megtett volna, de ha ennyi nem volna elég, akkor a templomosok és az assassinok közötti évszázados párharcban is részt vehetünk.

top-5-assassins-creed-4-black-flag.jpg

Megjelenés: 2013. november 22. (PC, PS4, Xbox One, Wii U), október 29. (PS3, Xbox 360) -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2660 MHz, RAM: 3 GB, VGA: SM 4.0, DX 10 / 512 MB, HDD: 20 GB

2. Call of Duty: Ghosts

A hideg hónapokkal együtt menetrendszerűen érkezik meg az újabb Call of Duty; ez mostanra már teljesen szokásos, s az lenne a furcsa, ha nem így lenne -- az idei felvonás, a Call of Duty: Ghosts azonban mégis különlegesnek érkezik, hiszen ez lesz a sorozat első része, ami bár még csak fél lábbal, de már nextgen felvonás. Ez együtt jár azzal, hogy az ezeréves grafikusmotort még egy kicsit tovább facsarták a nagyobb textúrák és a részletesebb karaktermodellek reményében, a játékmenetet pedig egy kicsit tovább bővítették, ezúttal részleges rombolhatóságot mutatva be a rajongóknak, illetve a multiplayer módban az új meccstípusok, finomítások és fegyverek mellett immáron egy egész kis csapatot menedzselhetünk.

A történet ezúttal is az Amerikai Egyesült Államok körül bonyolódik, mely a nem túl távoli jövőben elveszítette szuperhatalmi státuszát, sőt csúnya vesztésre áll a dél-amerikai államok csoportjával szemben, melyet a világ csak Federation néven ismer -- ők az új globális nagykutyák, illetve közvetlenül ők felelősek azért, hogy a világ hatalmi rendszere ilyen jelentősen átrendeződött. Az Államok azonban nem adja magát olyan könnyen, s a megmaradt hadsereg egy különleges kommandós egységet, a Ghosts osztagot állatja fel (tehát nem a Modern Warfare 2-ben látott Ghost emlékére), azzal a feladattal, hogy véget vessenek a Federation által jelentett fenyegetésnek. A sztori során ezt a missziót láthatjuk majd kibontakozni, a multiplayer módban pedig szintén visszaköszönnek a szellemek, mint a csatározó frakciók egyike.

top-5-call-of-duty-ghosts.jpg

Megjelenés: 2013. november 6. -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2660 MHz, RAM: 6 GB, VGA: SM 5.0, DX 11 / 1024 MB, HDD: 40 GB

1. Battlefield 4

A Battlefield 3 a sorozat eddigi legnépszerűbb tagja, ami szó szerint milliónyi játékost ragadott magával és tartotta fenn az érdeklődésüket a rendszeresen érkező bővítésekkel, na meg a változatos, izgalmas játékmenettel. Magyarul egy remek játék a Battlefield 3, amit egyáltalán nem lesz könnyű túlszárnyalni, a DICE azonban megpróbálkozik ezzel a tisztes feladattal, s amit eddig láttunk a folytatásból, az alapján nem sok okunk van az aggodalomra -- noha nem tűnik forradalminak a Battlefield 4, egy logikus előrelépésének már annál inkább, ami a kedvelt és jól ismert formulát új szintre emeli, miközben azt az örökbecsű elvet követi, miszerint ami nem romlott el, azt ne javítsd meg.

A Battlefield 4 első igazán szembetűnő változása az, hogy a grafikusmotor még szebb látványvilágot tár elénk: a modellek lélegzetelállító kidolgozottságot kaptak, a pályák óriásiak és élethűek, a megvilágításra pedig egy szavunk sem lehet, s mikor már éppen sikerült megszokni mindezt, jön a Levolution, amivel porrá zúzhatjuk a pályát, komplett irodaházak omolhatnak össze a szemünk láttára, s anyahajók csapódhatnak a partnak, ezzel kavarva fel az állóvizet. Mindezeken felül aztán ott vannak a kasztokat ért változtatások, amiknek folytán kicsit másképpen kell viselkednünk a csapatunkban, de új fegyverek és járművek is jönnek, illetve a hajók révén egy teljesen új csatatér is bemutatkozik, sőt még karosszéktábornokok is lehetünk a visszatérő Commander móddal. Nem kell tehát egy cseppet sem tartani attól, hogy rókabőr lesz a Battlefield 4, hiába csak két év van az előző játék és a folytatás megjelenése között.

top-5-battlefield-4.jpg

Megjelenés: 2013. november 1. (PC, Xbox 360, PS3) -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2400 MHz, RAM: 4 GB, VGA: SM 4.0, DX 10 / 1024 MB, HDD: 30 GB

Ahogy sokszor és minden alkalommal leírtuk, a Top 5 rovatban szereplő felsorolások szubjektív vélemények, s ebből fakadóan ez a lista sem fog egyezni mindenkinek az ízlésével. Ugyanakkor ez nem baj, ugyanis nem fojtjuk belétek a szót, sőt minden héten arra bíztatunk titeket, hogy írjátok meg véleményeteket az adott témával kapcsolatban -- ezen a héten arra vagyok/vagyunk kíváncsiak, hogy TE mely játékokat várod a legjobban a téli felhozatalból.