Sokat írtunk már a mesterséges intelligencia ábrázolásának változásairól a filmtörténetben, illetve az elmúlt évtized mozgóképes produkcióiban. Ma a robottechnika legdinamikusabb ágát, a gépkocsigyártást, pontosabban az intelligens autók filmes megjelenését vesszük számba. A való életben a 70-es évek hozta az áttörést, amikor általánossá vált a programozás és a mozgatható robotszerkezetek erőteljesen bekapcsolódtak a gyártásba. A német Kuka cég 1973-ban rukkolt elő az első hat tengelyes és tisztán elektromechanikus hajtású robottal, a Famulus nyomán pedig mára eljutottunk a személyre szabott autók gyártásáig. Az intelligens járművek piacra dobása, általánossá válása egyelőre messzi távlatnak ígérkezik, jóllehet a Budapesti Műszaki Egyetemen néhány éve meghirdetett Robonaut pályázatra maguk a hallgatók építettek modelleket. A filmek már jó ideje játszanak az önvezető járgányok gondolatával, lássunk néhány ikonikus példát az elmúlt évtizedekből.

Christine

A XX. század dereka-közepe táján, a filmkultúra felvirágzásának idején a művészek általánosságban erős ellenszenvvel és félelemmel követték a technológia rohamos fejlődését. A Mesterséges Intelligenciát sokáig az emberiségre veszélyes eszközként ábrázolták a moziban. Nem meglepő, hogy az önhatalmú autó korai mozgóképes megjelenése, Christine is démoni jellegű tákolmány. A Stephen King regényét adaptáló horrorban az amerikai kocsifétis hangsúlyos kritikáját láthatjuk. Noha a film stílusa kissé megkopott, üzenete korokon átívelőnek tűnik. A címszereplő autó szerepét bármikor felcserélhetnénk XXI. századi okoseszközökre, amiktől olyan nehezen tud elszakadni korunk embere. Az élettelen fémtömeg iránt táplált erős érzelmi kapocs és a mesterséges értelem által tanúsított féltékenység éppúgy jelen van John Carpenter rendezésében, mint például A nő ikonikus történetében. A 1983-as opusz mindezt izgalmas tini felnövéssztori keretében tárja elénk.

 

Az emlékmás

Ki ne emlékezne szívesen Arnold Schwarzenegger Star Wars ihlette, univerzumot átszelő utazására? Paul Verhoeven rendezésében egyszerre láthatjuk a technológiai fejlődés vívmányait és az atomszerencsétlenségek kárvallottjait. Képernyőre kerül az újonnan benépesített bolygók kiszolgáltatott roncstársadalma, az utca nyelvezete, a zenei folklór, sőt még egy bordélyba is eljutunk. Szimbolikus módon romantizálja a film a külvárosi ponyvák közegét. A kosz és az ipari katasztrófák révén felbukkanó testi mutációk esztétikusan hatnak. Utóbbiak mellett ambivalens módon jelenik meg a tudományos innováció. A környezetet kiszopolyozó bányász üzempark, a városi betondzsungelt „megművelő” óriás fúrógépek, a megbízhatatlan módon működő intelligens taxi és a lelkek megnyomorítására alkalmas álomszimulációs gépek inkább ellenségei, semmint barátai az embernek. Verhoeven rendezésének nagy kérdése, ami a zárójelenetben kicsúcsosodik, hogy vajon felszabadítható-e a világ a szociális válság alól, vagy csupán fantáziálgatás szüleménye a filmben látható hőstörténet.

Az ötödik elem

Ha van sci-fi, ami ízig-vérig a kézművesség és a személyes ügyintézés mellett foglal állást, az Az ötödik elem. Bruce Willis Korbenje bármilyen szituációból, bármilyen eszközzel kivágja magát. A nyitányban úgy fegyverez le egy rablót, akár csak Golyófogú Tony az amatőr hármast a Blöffben. Különös, hogy a morcos exkatona érezhetően nem ápol baráti kapcsolatot a modernitás eszközeivel, intelligens autója viszont úgy repül a keze alatt, mint a western hősök ülik meg hűségesebb kancáikat. Az ötödik elem akciódús, franciásan bolondos, néhol parodisztikus, azonközben viszont komoly, spirituális tartalmat hordozó alkotás. Utóbbiról Milla Jovovich egyszerű és ártatlan, ugyanakkor természetfeletti hatalommal bíró karaktere gondoskodik. A popkultúra egyik leggyönyörűbb Jézus hasonlatát láthatjuk a Földre pottyant Megváltónő képében.

Transformers

Nem művészi értékük miatt szokták emlegetni Michael Bay filmjeit, a 2007-es Transformers azonban minden bizonnyal emlékezetes marad. Akkor még nem vették át az uralmat a moziban a szuperhőstörténetek, ezért az Autobotok és az Álcák küzdelmét bemutató opusz látványvilága elemi hatást gyakorolt a közönségre. A Transformers univerzum azóta is a humánum és a gép együttműködését hirdeti, a többfunkciós – autó és emberi formát ölteni képes – robotok egy utópisztikus társadalom oszlopos tagjai. Bay rendezése, vagy akár a 2018-as Űrdongó, erős tulajdonságokkal ruházza fel a mesterséges intelligenciát, illetve előszeretettel ismerteti össze azokat egyszerű, hétköznapi, esetleg nehezen barátkozó emberekkel. Talán egyszer látunk egy érzelmes és a korábbiakhoz hasonlóan grandiózus, de nem felszínes és csöpögős Tranformers filmet is.

Wall-E

Önmagában bravúros, hogy egy film sikeres tudott lenni úgy, hogy alig hangzik el benne szöveg. A Wall-E ötletes és bájos története azonban nem is igényel többet, mint amit látunk: kerekeken guruló hősünk társra vágyik a poszt-apokaliptikus világban. Új teremtéstörténet tárul elénk, ezúttal nem sárból és oldalbordából, hanem vasból, fémből, elektromosságból és szemétből. A Pixar és a Disney koprodukcióban készült családi animációs filmje felhívja a figyelmet a környezettudatosság fontosságára és bemutatja a természet mindent legyőző erejét. Pacifista üzenetet közvetít, bevezeti a kiskorú nézőket a robot-ember együttélés gondolatkörébe, végül pedig happy enddel zárja Wall-E és EVA szimbolikus történetét.

Hogy az önvezető autók kora a repülő járgányok elterjedése előtt vagy után köszönt-e be, a jövő nagy kérdése. A Mesterséges Intelligencia rohamosan fejlődik, mindennapjainkra gyakorolt jótékony hatása egyre fokozódik. A friss kutatásokról és az alkalmazott intelligens eszközökről bővebben a Mesterséges Intelligencia Koalíció Facebook oldalán tájékozódhattok. Illetve kövessétek a MI Kihívás megjelenéseit, ami sorra mutatja be a hazai fejlesztéseket és vívmányokat. Az önvezető autók szerepéről és azok mozgóképes ábrázolásáról alkotott véleményeteket, illetve kedvenc vonatkozó filmjeiteket osszátok meg kommentben!

mikihivas.png

A K&H-MNEB kiemelt támogatója a MI Koalíció és az MI Kihívás. 
Végezd el Te is az MI Kihívás ingyenes kurzusát és nyerj PlayStation 5-öt