Bár a Spyro: A Realm Beyond a 2026-os Xbox Games Showcase egyik legkellemesebb színfoltja volt, a játék létezése önmagában felér egy kisebb csodával. A kaliforniai Toys for Bob stúdió – akiknek a Skylanders-szériát, illetve a Crash Bandicoot és a Spyro felújításait is köszönhetjük – az elmúlt években alaposan beleragadt az Activision, majd a felvásárlás után a Microsoft gépezetébe.
Habár mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy milyen stílusú játékokhoz értenek igazán, a csapat kreativitását háttérbe szorítva arra kényszerítették őket, hogy támogató stúdióként dolgozzanak a Call of Duty és az Overwatch tartalmain. Paul Yan, a stúdió vezetője most a GamesRadarnak elmondta: ez a felállás teljesen ellentétes volt azzal, amit ők képviselnek, így drasztikus lépésre szánták el magukat.
A Toys for Bob két évvel ezelőtt szó szerint kivásárolta a saját függetlenségét az Xbox alól, visszaszerezve ezzel a teljes kreatív, pénzügyi és szervezeti kontrollt a projektjeik felett. "Azért tettük ezt, hogy visszatérhessünk ahhoz a műfajhoz, ahhoz a bájos, megmosolyogtató stílushoz, amiről híresek vagyunk, és hogy megőrizzük azt az összetartó csapatot, amit évtizedek alatt felépítettünk." – magyarázta Yan. A stúdió tehát lényegében ismét független indie fejlesztőként működik, de a Microsofttal kötött megállapodásuk értelmében a pénzügyi háttér és a kiadói feladatok továbbra is az Xboxnál maradtak.
A Call of Duty eközben köszöni szépen, a Toys for Bob nélkül is jól van, mi pedig csak örülhetünk annak, hogy a most fennáló helyzet tette lehetővé, hogy a csapat 18 év kihagyás után végre egy teljesen új, a nulláról felépített Spyro játékot (és ne csak remastert) rakhasson össze. A függetlenedés a megjelenési stratégiára is hatással volt: a Microsoft a többplatformos megközelítést választotta, így a Spyro: A Realm Beyond 2027 tavaszán nem csak Xbox Series X/S-re és PC-re, hanem PlayStation 5-re és Nintendo Switch 2-re is megjelenik, de természetesen a Microsoftnál ott lesznek az elsőnapos Xbox Game Pass rajt előnyei.
Borítókép forrása: Toys for Bob