Trump évértékelő beszéde bizarr hatással volt az iPhone-okra

Az amerikai elnök épp nagyban egy törzsőrmester kálváriáját ecsetelte, amikor furcsa dolog történt az iPhone-okkal.

Sok iPhone-tulajdonos számára a Siri hangasszisztens korábban csak a Hey Siri! felszólításra reagált, ma már elég, ha valaki kimondja a siri szót. Vagy mond egy olyan szót, amiben benne van, hogy siri.

Donald Trump keddi, igen hosszúra nyúlt évértékelő beszédében például elhangzott többek közt az is, hogy searing (égető) és serious (komoly) is, ami a Gizmodo beszámolója szerint azt idézte elő a munkatársuknál, hogy több iPhone-on is aktiválódott az Apple hangasszisztense. A misztikusnak tűnő esetet legalább egy Bluesky-felhasználó is megerősítette

Hogy pontosan melyik volt az a szó Trump beszédében, ami életre keltette Sirit, egyelőre nem tudni, de a beszéd vége felé került sor a furcsa eseményre azoknál, akik az iPhone-jukon hallgatták az elnök beszédét. Úgy tudni, hogy a hangasszisztens azon a ponton aktiválódott, amikor Trump épp Eric Slover törzsőrmester történetét adta elő, amelyben meglehetősen grafikusan írta le, hogyan lőtték többször is lábon és csípőn a katonát. 

A Gizmodo megjegyzi, hogy a Siri várhatóan a jövő hónapban kap majd frissítést az Apple-től.

Borítókép forrása: Kenny Holston-Pool/Getty Images