Az alulértékelt játékok után most a túlértékelt programok felől érdeklődtünk, ti pedig meg is írtákok, hogy mi nyomja a szíveteket. Tisztességes mennyiségű, a lezáráskor több mint 130 hozzászólás született, amiből nem volt egyszerű kiválasztani azokat, amik ebbe a külön cikkbe bekerülhettek -- de azért csak sikerült.
Álljanak tehát itt a legjobban, legszebben megfogalmazott érvelések arról, hogy melyek a leginkább túlértékelt játékok, s egyúttal szeretném mindenkinek megköszönni a részvételt, ügyesek voltatok!
Call of Duty: Modern Warfare 2
Szinte természetes módon a Call of Duty sem maradhatott ki a túlértékelt játékok témaköréből -- SeaSpeaks szerint a Modern Warfare 2 nem érdemelt meg ennyi figyelmet.
„Szerintem a Modern Warfare 2. Mind a sajtó, mind a játékostársadalom a csillagos egekig emelte, dicsérte, istenítette (na jó, túloztam). Tény, hogy sokáig ez a rész hozta a legtöbb újdonságot, tény, hogy nagyon élvezetes, addiktív jó játék. A sztorinak van feelingje, a multi jellemzőit pedig leírtam az előző mondatban. DE nem annyira, hogy ily módon magasztalják. Tudom, hogy sok embernek sok kedves emléke van az MW2-höz. Nem szeretnék senkit megbántani, nekem is tetszett a játék, de szerintem kevesebb százalékot érdemel.”
Mirror's Edge
Kryszisz66 a megjelenésekor kiszórt pontoknál kevesebbel jutalmazta volna a Mirror's Edge-et.
„Jókor jött ez a cikk, mert most vittem végig a Mirror's Edge-t, és bizony meglepődtem. Szokásom megnézni egy játék értékeléseit, mielőtt beruházok arra, és mivel a DICE alkotása az esetek többségében 80-90% közötti értékeket kapott, gondoltam, nem nyúlhatok mellé. De! Maga az elképzelés jó, hovatovább forradalmi volt, belső nézetű PK még nem készült addig, és azóta is Faith kalandja az egyetlen ebben a kategóriában. A játék ezen szegmensével nem is volt bajom, a rendszer működik az esetek többségében, de a fejlesztőknek "hála" a móka hamar frusztrációvá válik. A pályadesign sokszor átláthatatlan, ami miatt nehéz dinamikusan közlekedni, fennakadás nélkül. A linearitás sem válik a program előnyére, több szabadsággal máris nem húztam volna a számat az ilyen-olyan hiányosságok miatt. Ott van aztán a sík hülye mesterséges intelligencia, ami annyira nem zavaró, lévén relatíve kevésszer kerülünk szemtől szembe ellenféllel, de attól még muszáj megemlítenem. A lövöldözős részek szintén ebbe a kategóriába tartoznak, nem is értem, hogy egy csapat, amely a Battlefieldekért felelős, hogy volt képes ilyen vérszegény és súlytalan puffogtatást összehozni. A fizikáról nem is beszélve, ami vagy nincs, vagy rossz, főleg a ragdoll effektus megmosolyogtató.. A HDR alkalmazásával sem voltam kibékülve, vagy az én kártyámmal volt bibi (bár a 9600 GT 2008-ban azért még jó VGA-nak számított), vagy szimplán így jött össze nekik, de sokszor majdnem megvakultam, mikor egy új helyszínre értem, ami tájékozódás szempontjából cseppet sem előnyös. A történet sablonos és kiszámítható, a világ pedig hiába tűnik érdekesnek, ha a prológus pár soros monológján kívül semmi nem derül ki róla. Szó mi szó, én nagyot csalódtam a Mirror's Edge-ben, pláne ennyi pozitív vélemény után; tény, hogy voltak nagyon élvezetes és adrenalinpumpáló részei, a grafika pedig mai szemmel nézve is egész szép, de összességében maximum 70-75%-ot adnék rá.”
World of Warcraft
Olvasónk, csaky000 szerint a World of Warcraft nem olyan jó, mint amilyennek azt sokan mondják.
„Személy szerint a World of Warcraft az, amit nem tartok olyan nagyra, mint a szaksajtó és a játékostársadalom. Adva van egy gyönyörűen kidolgozott világ, komoly háttértörténettel, remek karakterekkel, egyedi grafikai stílusban előadva. Megnéztem, kipróbáltam, ízlelgettem, de azt láttam, hogy ebből nem maradt más, mint a grafika. Szerintem lenyűgöző lett, ahogy Stormwind hófehér bástyái között kóricálunk, ahogy Orgrimmar szakadt zászlóit fújja a szél a tűhegyes dárdákra tűzve. Amikor először léptem be ebbe a világba, tényleg lenyűgözött, ahogy ki lett dolgozva az, amit odáig csak a stratégiákban látott az ember, de aztán rájöttem, hogy ez nem szól többről. Jómagam szerepjátékoztam papír-dobókocka alapú játékokkal nem kevés ideig, ráadásul olyan kalandmesterrel, akinek ma már nyomtatásban jelennek meg az írásai, és mai napig szeretem a szerepjátékokat PC-n is, így azt hiszem, kijelenthetem, hogy a WoW önmagában nagyon üres. A küldetések semmitmondóak és egy kaptafára készültek, a harc valami félelmetesen nem igényel semmiféle erőfeszítést a játékostól, és ha nem egy baráti társaságban, hanem egyedül szeretnél nekivágni a játéknak, akkor nem is motivál semmivel, hogy játszd. Tudom-tudom, ez egy MMO, itt jön a savazás, hogy ezt nem lehet egyedül játszani, meg akkor jön elő az igazi énje, ha benne van egy guildben, de ez legkevésbé sem a játék érdeme, hanem az azt benépesítő játékosoké. Arról nem is beszélve, hogy a fent említett barátom céhébe beléptem én is, de a munka és család mellett nem tudok annyiszor és akkor online lenni, ahogy a csapat nagy részének megfelelt, így ezt is hamar hanyagolni kezdtem. Szóval viszonylag sokat barangoltam Azeroth földjein, azért mert dicsérte a sajtó, szeretem a Warcaft stratégiákat, és a grafika nekem mai napig stílusos és tetszetős. Szeretni akartam a World of Warcraftot, de a játék folyamatosan elutasított magától a fentebb felsorolt hibái miatt. Nem bánom, hogy kipróbáltam, de engem nem kapott el a láz, és azóta se bírok egyetlen MMO közelébe se menni.”
Halo-sorozat
1Bull1 nem érti, miért szerethetik olyan sokan világszerte a Halo-sorozatot, s el is mondja, mi nem tetszik neki a játékokban.
„A Halo-széria rendkívül túlértékelt szerintem. Imádom a sci-fi műfajt, legyen az könyv, film vagy játék, de a Halo semmit nem mozgatott meg bennem. Egyszerűen olyan súlytalan az egész, hogy nem is értem, mi tartja itt a földön. (Poénkodás befejezve). A dizájnra egy szó van: gagyi. A fegyverek úgy néznek ki, mint a vízipisztolyok, a járműveknek olyan hatásuk van, mintha öt perc alatt dobták volna össze a fejlesztők, de ami a leggyengébb és talán ez ront el mindent: az ellenfelek. Úgy néznek ki, mintha egy müzlis doboz oldaláról másztak volna le. Teljesen élményromboló, amikor az epikus (illetve annak szánt) csatában kis manókra kell lövöldözni, de mellette véresen komolyan veszi magát a játék. Az összhatást így tudom jól leírni: gagyi, fröccsöntött műanyag gyerekjáték. Nincsenek kidolgozott karakterek, a sztori gyenge, a hangok átlagosak, a grafika ronda. Egy "kétdimenziós" lövölde.”
GTA 4
A Metacritic nagy kedvence, a jelenleg is 98%-os átlagon álló GTA 4 egyáltalán nem nyerte el KongFan tetszését, és akkor még finoman fogalmaztam.
„Egyértelmű, a GTA IV! Imádtam a GTA sorozatot, érdeklődve, tűkön ülve vártam az új epizódot. Jöttek a 90% fölötti értékelések, mindenki el volt ájulva tőle. Megjelent, és a legutolsó főküldetést már nem fejeztem be, mert egyszerűen nem érdekelt az egész.
A problémám elsősorban az volt, hogy dögunalmas a sztori és maga a játék is. Nem tudott magával ragadni, nem tudtam magam beleélni. Az összes sztoris küldetés annyira semmilyen volt, hogy mára már csak kettőre emlékszem. Amikor el kell rabolni egy szőke csajt valami kabrióval, és a bankrablós. Az előre beharangozott, "sok helyzetben dönthetsz" opciót pedig eléggé kiforratlannak éreztem és igazából nem is nagyon tudott egyik sem érdekelni.
Az tetszett, hogy végre normálisabban lehetett lövöldözni, viszont a közelharc konkrétan használhatatlan volt. Liberty City sem nyerte el a tetszésemet. Egy nagy szürke betontömb az egész, amiből semmilyen hangulat nem árad. Aztán belerakták ezt a fizikai modellezést, ami így tök jó volt, hogy felkenődtek az emberek a kocsira, meg csattantak az emberek, de ezzel együtt, sokszor nevetséges jelenetek születtek, amik totál kizökkentettek. Továbbá itt kezdte el a GTA komolyabban venni magát, ami nekem nem igazán tetszett, de később rájöttem, hogy kellett ez a váltás.
A főszereplővel sem tudtam mit kezdeni. Niko egyáltalán nem volt szimpatikus karakter, de ellenszenves sem. Egyszerűen csak semmilyen. Nem tudott érdekelni a drámája, a motivációi. Érdektelen volt számomra. A testvérét pedig legszívesebben beborítottam volna egy tó fenekére. A haverok viszont már kiakasztottak. Állandóan hívogattak, ide menjünk, oda menjünk. Ez eleinte tök vicces volt, de később már az őrületbe kergetett, hogy nem tudtam kettőt lépni, már zaklatott valamelyik. Szerencsére lehetett őket blokkolni.
Ez van, szerintem, a GTA IV elveszett a részletekben és pont a GTA feeling hiányzott belőle. Viszont! A The Lost and Damned kiegészítője valami mocskosul tetszett! Jó volt a főhős, ez a motoros klub életérzés olyan hangulattal dobta fel a játékot, mint semelyik másik GTA epizódot sem! Túl a hatévados Sons of Anarchy darám után rengeteg közös pontot vélek felfedezni. Remélem a majdani új GTA visszahozza ezt a motorosklub-érát, mert nekem az volt a kedvencem, az összes GTA közül, és kifejezetten rosszul esett az, ami a GTA V-ben történt. Trevor, te szemét!”
The Elder Scrolls 5: Skyrim
A The Elder Scrolls 5: Skyrim alaposan megkapta a magáét Lyonatan olvasónktól.
„The Elder Scrolls V: Skyrim. Legnagyobb szerencséje, hogy a Morrowind óta hatalmas modder-közösség épült a sorozat köré, így seperc alatt elfogadható állapotba lehet hozni a játékot, de modok nélkül egyszerűen gyalázatos, hogy mennyire kidolgozatlan az egész.
A harcrendszer béna, a varászlatrendszer még bénább, sőt szerintem tizedannyi energiát sem fektettek bele, mint a játék bármely más részébe, ami szinte már elismerésre méltó alulteljesítmény. Az Oblivion rendszere szerintem sokkal jobb volt, ahogy fegyverrel a kézben is lehetett varázslatokat használni, de mivel konzolgeneráció van meg hasonló baromságok, kellett a plusz egy gomb a shoutok használatára a gamepad-en.... cserébe kaptuk a dual wieldet meg a dual castot; dual wielddel annyi a gond, hogy így bukjuk a blokkolást, feltehetőleg ugyanazon okból, amiért buktuk a castingot: kevés a gomb a gamepaden - másra nem tudok gondolni, mert egész egyszerűen gyenge a dual wield, nem éri meg elbukni a blokkolást érte, csak magasabb szinteken ér valamit, amikor már megvan a plusz sebzés a power attackokra, no meg elég stamina hozzá, akkor viszont meg iszonyatosan OP lesz... már ha nem untad halálra magad az egy szem animációt bámulva napokon keresztül...
A legfájóbb pont viszont az, hogy az egész világ üres: elvileg itt polgárháború zajlik, mégis sehol senki, elvétve van egy-két tábor, de semmi sem történik, nincsenek portyák, felderítők, kisebb-nagyobb összecsapások, semmi, csináltak egy hatalmas világot, ráírták, hogy itt bizony kőkemény forradalmi háború zajlik, a játék első öt percében még ezt el is hiszed, hisz politikai foglyokat visznek kivégezni, majd ahogy bekerülsz a játék sűrűjébe, rájössz, hogy itt bizony nem történik semmi, mindenki ücsörög a váracskájában és lesi a térképet... Így teljesen érthető is hogy miért szedték két részre inkább a történetet, hisz a polgárháborús szál félkész (vagy inkább negyedkész); komolyan, ahogy jársz-kelsz a vidéken, hébe-hóba összefutsz Alduinnal, aki nevesített sárkányokat támaszt fel az orrod előtt, tehát valamennyi ambíciójuk volt a fejlesztőknek, hogy élettel töltsék meg a tájat, de amikor a történet második feléhez értek, ez mind elillant... és ha még hozzáteszem, hogy igazából ezzel a résszel nem is nagyon volt kedve foglalkozni az embernek, hisz mindkét oldal hatalmas seggfejek gyülekezete, meg a kisebb frakciók nagyrésze -- kicsit ironikus is, hogy a tolvajok és a gyilkosok között vannak a szerethetőbb karakterek; végül a Grey Beard és a Blades frakciót is sikerült tönkretennie az íróknak azzal, hogy mindenki csak fekete-fehérben lát... Komolyan, alig van egy maréknyi NPC, akinek ne vágtam volna el a torkát széles mosollyal az arcomon...
Továbbá van itt még a nevetséges menü- és inventory-rendszer, bár ez már az Oblivionban is így volt, a karakterkreálás utáni testreszabhatóság is nulla a Morrowindhez képest. Na de elég volt a sírásból -- ahogy kezdtem, nagy szerencsére PC-n a modder-közösség igazán kitett magáért, és sikerült ezt a nagy fehér förmedvényt színnel, élettel és változatossággal megtölteniük -- viszont elképzelni nem tudom, hogy konzolon a vanilla verziót hogyan képesek megtűrni az emberek.”
