Idén év végén érkezik az Assassin’s Creed Valhalla, melynek keretein belül egy viking klánnak segíthetünk majd új lakhelyet keresni Anglia cseppet sem békeszerető vidékén. A játék a Ubisoft idei egyik legfontosabb címe, így természetesen nem maradhatott ki a Ubisoft Forward felhozatalából sem, ahol egy részletesebb videóban láthattuk mozgás közben.

A bemutatóban előkerült például az új raid rendszer, melynek segítségével településeket rabolhatunk ki, hogy így szerezzünk nyersanyagot, valamint a saját falunkra is vethettünk egy pillantást, melynek az építésére felhasználhatjuk a fent említett nyersanyagokat. Bemutatkoztak továbbá az ellenfelek, melyek változatosabbak lesznek, mint eddig valaha, továbbá a kellően brutális és véres harcrendszerre is vethettünk egy futó pillantást.

De nem csak a nyílt konfliktusokon lesz majd a hangsúly a játékban, simán lehet, hogy lopakodnunk kell majd, melyben csuklyánk és rejtett pengénk lesz segítségünkre. Továbbá a nyílt világ is bemutatkozott, tele titkokkal, ősi templomokkal és levadászásra váró legendás vadállatokkal.

Végezetül pedig egy megjelenési dátumot is kaptunk: ez alapján az Assassin’s Creed Valhalla november 17-én debütál majd.