• Nagyon úgy néz ki, hogy a Team Ninja a Nioh 3 helyett valami új projekten dolgozik
  • Ezt a két Nioh-játék rendezője erősítette meg nemrég egy interjúban
  • Elmondása szerint a soulslike széria eljutott egy pihenő pontra, és innen mással szeretnének foglalkozni

Az elmúlt években a Dark Souls sikerén felbuzdulva a játékipart valósággal elöntötték a soulslike címek, melyek a FromSoftware klasszikusának nyomába próbáltak lépni, ez a feladat viszont csak keveseknek sikerült. Az egyik ilyen ritka kivétel pedig a Team Ninja által jegyzett két Nioh, melyek mind a kritikusoknál, mind a pénztáraknál nagy népszerűségnek örvendtek.

A fejlesztők azonban mégse kezdték meg egy esetleges harmadik rész készítését, sőt, a játékok rendezője egy interjúban azt is elárulta, hogy lényegében parkolópályára tették a franchise-t. Ahogy ő fogalmazott, a Nioh eljutott egy olyan pontra, ahol már jobbnak látják pihentetni azt, és inkább új projektek felé nyitnának. És bár nem lett kimondva, hogy a Nioh 3 már sosem fog elkészülni, az elhangzottak alapján az is biztosra mondható, hogy ha érkezik is ilyen játék, az nem a közeljövőben fog megtörténni.