Az EA pénzügyi fejese, Blake Jorgenssen a UBS Global Technology konferenciáján bátran nyilatkozott a Motive új akciójátékáról. Ugyan se a címét, se a várható (vagy inkább remélt) megjelenésről nem esett szó, de az újonnan felvett száznál is több fejlesztő gőzerővel dolgozik a játékon.

“Az akciójátékok hiányoznak a portfóliónkból a leginkább. Ez az Anthem megszületésének oka, valamint Jade Raymond csapatának, a montréali Motive fejlesztés alatt álló játékának a mozgatórugója. Ez a legnagyobb szektor a játékpiacon. Kevés ilyen stílusú címunk jelent meg, mert az FPS és sportjátékokra koncentráltunk, úgy érezzük, nagy lehetőségek rejlenek itt.” - mondta Jorgenssen, majd arról is említést tett, hogy a Motive új játéka “új ötleteket vezet be, amilyeneket eddig még nem láttunk”.

electronic-arts-logo.jpg

Nagy szavak, reméljük, hogy valóra váltják őket, és nem egy újabb mikrotranzakciós botrányba fullad a dolog.