A 2023-as The Game Awards során megtudhattuk, hogy teljes sebességre kapcsolt a SEGA nosztalgiavonata, a több évtizedes múlttal rendelkező kiadó ugyanis olyan klasszikus, már-már elfeledett franchise-okba fog új életet lehelni az elkövetkezendő években, mint a méltán híres Crazy Taxi, a Jet Set Radio, a Shinobi, a Streets of Rage és a Golden Axe – ehhez az illusztris társasághoz ugyebár a Virtua Fighter is csatlakozott tavaly decemberben.
Itt azonban még nincs vége a mókának, januárban ugyanis kiderült, hogy a cég 2024. december 27-én védjegyeket nyújtott be Japánban az „Ecco” és az „Ecco the Dolphin” szavakra, ami eléggé egyértelművé teszi, hogy komoly tervei vannak a rég a víz alá merült sorozattal – most azt is megtudhattuk, hogy mifélék.
Maga a széria alkotója, Ed Annunziata árulta el nemrég (via Insider Gaming), hogy új epizóddal fog bővülni a több mint 30 évvel ezelőtt kezdődött franchise, és ha ez esetleg nem lenne elég jó hír, még az Ecco the Dolphint, valamint a Dreamcastre megjelent Ecco the Dolphin: Defender of Time-ot is modernizálják a készítők. Ha most felmegyünk a hivatalos weboldalra, egy visszaszámlálást láthatunk, ami a hír írásának pillanatában 8510 órát és 45 percet mutat, tehát még csaknem egy évet kell várnunk a hivatalos bejelentésig – ennyi várakozás után már kibírjuk valahogy, nemde?
Aki esetleg nem tudná, az Ecco the Dolphin az 1982-ben, Magyarországon alapított Novotrade International (később Appaloosa Interactive) műhelyéből gurult ki 1992-ben, a világ és a fajtársai megmentésére induló delfint a főszerepbe helyező akció-kaland pedig később sorozattá bővült, ami úgy fest, belátható időn belül ismét felbukkan, hogy elszórakoztassa a nosztalgiára vágyó közönséget.
A borítóképek forrása: CBR, Gematsu