• Új címet kapott a Superman: Legacy
  • James Gunn szuperhősfilmje szimplán csak Supermanként fog a mozikba kerülni
  • Tegnap kezdődött az alkotás forgatása
  • A premier pedig 2025. július 11-én esedékes

Végre valóban beindultak a szuperhősfilmek új fejezetét jelentő DCU motorjai, tegnap ugyanis elkezdődött a Superman: Legacy forgatása, amelynek időközben még a címe is megváltozott. Maga a rendező, James Gunn jelentette be ugyanis Instagramon (méghozzá az alant látható kép kíséretében), hogy az új filmes univerzum első egész estés produkciója (a sort ugyebár a Creature Commandos nyitja) szimplán csak Superman címen fog a mozikba kerülni, ezzel is tisztelegve Christopher Reeve 1978-as klasszikusa előtt.

supermanlogo.jpg

"Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem a Superman forgatásának kezdetét, ami történetesen – véletlenül és nem tervezetten – épp Superman születésnapjára esett" – olvasható Gunn tegnapi bejegyzésében. "Amikor befejeztem a forgatókönyv első vázlatát, még Superman: Legacyként hivatkoztam a filmre, mire azonban a végső változathoz értem, már egyértelmű volt, hogy Superman lesz a címe. 2025 júliusában érkezik az opusz." Magáról a történetről egyelőre nem sokat tudni azon túlmenően, hogy egészen biztosan átugorja a karakter ezerszer látott eredettörténetét, valamint, hogy biztosan nem itt fog bemutatkozni a DCU Batmanje, ám maga a stáb felettébb impozáns, ahogy a rendezőben sem nagyon kellett még csalódnunk (bár az általa jegyzett Öngyilkos osztag-film azért megosztotta az embereket), így okkal lehetünk optimisták a 2025. július 11-én érkező projekttel kapcsolatban. A forgatás első napját egyébként maguk a színészek is megörökítették, Rachel Brosnahan (Lois Lane), David Corenswet (Clark Kent, Superman) és Nicholas Hoult (Lex Luthor) például még össze is áltak egy kis közös nevetgélés erejéig, íme: