• Megérkezett a Stellar Blade 1.003-as frissítése
  • Amely egy extra kihívással gazdagította EVE kalandját
  • Emellett új ruhák is érkeztek
  • Melyek közül kettő nem is szerepel a hivatalos leírásban

Metacriticen ugyan elképesztően magas (9,2) felhasználói értékelést tudhat magáénak az április 26-án megjelent Stellar Blade, a Shift Up PlayStation 5 exkluzív akció-RPG-je azonban rögtön a megjelenése után bekerült néhány játékos célkeresztjébe, miután a Day One Patch cenzúrázott egy-két ruhadarabot – a stúdió ugyebár azt állította, hogy ilyenre egyetlen országban sem kerül sor. A dolog odáig fajult, hogy petíció indult az átszabott rucik visszaállításáért, egyesek pedig még refundolták is a programot hamis reklámra hivatkozva, ami jól mutatja, hogy néhányan nagyon is komolyan vették ezt a pár pixelnyi eltérést. Nagyon úgy fest, hogy a csapat végül meghallotta a panaszokat, bár szerencsére messze nem ez az 1.003-as frissítés legnagyobb érdeme.

stellar-blade-outfit.jpg

Az update legfontosabb újdonsága ugyanis egyértelműen a Boss Challenge mód, melynek keretében összemérhetjük a tudásunkat a Stellar Blade 19 főellenfelével, a rendszer pedig minden harc után kiértékeli a teljesítményünket (idő, hárítások, kitérések száma, fogyóeszközök használata, satöbbi), amit aztán össze is hasonlíthatunk az ismerőseink eredményeivel. Az összecsapásoknak nekiugorhatunk a saját felszerelésünkkel, de választhatunk előre bekészített variációk közül is – az igazán nagy kihívásra vágyók akár minimális képességekkel is farkasszemet nézhetnek a szembenállókkal. A Boss Challenge végeztével természetesen a jól megérdemelt jutalom sem marad el, hiszen aki végigküzdi magát az összes főellenfélen normál vagy magasabb (a nehéz fokozathoz előbb be kell fejeznünk a kampányt) szinten, annak a fent látható Neurolink Suit üti a markát.

stellar-blade-outfit-2.jpg

És ha már szóba kerültek az öltözékek, a frissítéssel a fent mellékelt White Kunoichi (melynek van egy fekete változata, a Black Kunoichi) is bekerült EVE ruhatárába, ezzel is kedvezve a divat és az esztétika megszállottjainak. A külsőségek mellett természetesen belbecs terén is történtek módosítások, hiszen változott például a kijelölés rendszere (távolsági módból való visszaváltás esetén automatikusan ki lesz jelölve a korábban befogott ellenfél), a HUD-on pedig végig láthatóvá vált az irányítű, így nem kell folyamatosan szkennelni a terepet. És akkor essen egy-két szó azokról a hacukákról, melyek nem szerepelnek a hivatalos leírásban: fű alatt bekerült a Stellar Blade-be a Midsummer Redhood és a Midsummer Alice (ezeket láthatjátok lent) nevű textil, melyek lényegében a Bunny és a Cybernetic Bondage többet megmutató variánsai, így ezután talán már senki sem fog cenzúrát kiáltani.

stellar-blade-eve-ruha.jpg