Nemsokára előzményfilmet kap Richard Donner 1976-os klasszikusa, az Ómen. A találóan csak Az első ómen (The First Omen) címen futó horror ráadásul már április 4-én a mozikba kerül idehaza, méghozzá Arkasha Stevenson (A cseresznye vadiúj íze, Channel Zero) rendezésében. Most befutott Az első ómen második szinkronizált előzetese, ami már többet mutat meg a sztoriból és a sokat emlegetett szülés-jelenet is megvillan benne. Ez utóbbi állítólag annyira nyers és durva lett, hogy a rendezőnek 18 hónapjába került, mire át tudta tolni a korhatár-besoroló bizottságon.

A legújabb előzetes ismét csak azt sugallja, hogy vélhetően az új filmben Damien anyját ismerhetjük meg és ezzel az igazi Gonosz születését láthatjuk. A főszerepet Nell Tiger Free (Servant, Trónok harca) játssza, de mellette feltűnik még Tawfeek Barhom, Sonia Braga, Ralph Ineson (A boszorkány), és Bill Nighy is. Az első ómen április 4-én érkezik a hazai mozikba, a külföldi reakciók alapján egészen korrekt előzménysztori kerekedett belőle.