Érdekesség egyébként a sorozattal kapcsolatban, hogy eredetileg egy négy fős kooperatív játéknak indult, melyben minden résztvevő az Apokalipszis egyik lovasát irányította volna. A Vigil Games azonban inkább az óvatosabb utat választotta, egyrészt mert nem volt sok tapasztalatuk konzolon, másrészt pedig egy új stílusba kezdtek bele.
A kooperatív mód ötlete a második rész készítése során is felmerült, ám ekkor ismét elvetették, ugyanis a csapat nem akarta megpiszkálni a népszerű formulát. Nagy kihívás volna olyan feladványokat készíteni, amiket egyedül és a társunkkal is sikeresen meg lehet oldani, ennek ellenére azonban a csapat továbbra is gondolkodik az együttműködő módon. Talán a harmadik részben Dögvész és Éhínség vállvetve indul harcba?