Most, hogy a Wii U már megjelent, a PlayStation 4-et pedig bejelentették, csak egy konzolipari szereplő maradt árnyékban: bizony, az új Xboxról lesz szó, melyet, ha hihetünk az időközben törölt Major Nelson-féle visszaszámlálásnak, a következő E3-on leplez le a Microsoft. Noha a gépről hivatalosan még a létezését sem tudni, több pletykát hallottunk róla, mint bármely konkurenséről, mi több, tavaly még egy fejlesztői készletnek is kis híján lába kélt. Így aztán, bár a leleplezésre még várni kell, úgy döntöttünk, összeszedünk minden fontosabb információt a közelgő Xbox-utódról, előzetesen kielemezve, hogy a PS4 és a Wii U már egyszer átbeszélt összecsapása mennyiben vált frontot a rendmondiak beszállásával. Fontos azonban kiemelnünk, hogy az itt leírtak még nem vehetők készpénznek; konkrétumokkal nyilván csak a bejelentést követően tudunk majd szolgálni.

A hardver

Az új Xbox kódneve elméletileg Durango, felépítését tekintve pedig szintén egy játékspecifikus PC-ről van szó, akárcsak a Sony-féle PlayStation 4 esetében. A VGLeaks.com még január végén adott ki egy félig-meddig hivatalos anyagokból összeollózott, állítólag végleges specifikációlistát, mely jelentős eltéréseket mutat a 2010-ből származó, közvetve a Microsoft által is elismert Xbox 720 dokumentumban összefoglaltakhoz képest. Akkor még hat vagy nyolc processzormaggal operáló vezérchipről volt szó, ám a legújabb információk szerint a Durango főegysége kétszer négy magot számlál (tehát tulajdonképpen két processzort kapunk egy buszra erősítve), és a korábban biztosnak vélt frekvenciaszám sem 2,0 GHz, hanem mindössze 1,6, ráadásul a Durango AMD által szállított Jaguar processzora is x64-es. Így érthető, hogy a 4 MB-os L2 cache nyolcszálú feladatkezelést tesz lehetővé, 2-2 MB-ra bontva -- magyarán a CPU teljesítménye kimagaslónak minősül, még az olyan szörnyetegekkel szemben is, mint a PlayStation 4.

A Durango felépítése

Igen ám, de egy konzolt nemcsak a processzor tesz ki. A 8 GB DDR3 memória, amit a Durangóba szán a Microsoft, köszönőviszonyban sincs a PS4 GDDR5-ös hibrid megoldásával, és bár a Sony konzoljának videochipje sok kérdést vet fel, annyi biztosnak tűnik, hogy a VGLeaks.com információi alapján építhető új Xbox grafikus képességei elmaradnak a nagy rivális mögött. A PS4 elméletileg 18 számítási egységet tömörítő Radeonja ugyanúgy 800 MHz-en ketyeg, mint a 12 egységes (állítólag) Nvidia Durango GPU, csak épp a közös memóriahasználat és a néggyel kevesebb elem miatt a PS4 1,84 teraflopos vizuális teljesítményéhez képest az Xbox „csupán” 1,23 teraflopot sajtolhat ki magából. Mindezt a kiszivárgott devkites infók szerint a DirectX 11-es MS API teljes körű támogatásával éri el a konzol (ezért is hívják Xboxnak – eredetileg DirectXBox lett volna a franchise). Na, nem kell attól tartani, hogy a Microsoft mindenben gyengébb gépet épít, mint a japán gyártó. Épp csak más célok vezérlik a két céget.

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!