• Leporolják a szériát
  • Készül ugyanis a reboot
  • Méghozzá Az egészség ellenszere írójától

A híres képregényíró, Alan Moore által írt és Kevin O'Neill rajzaival megalkotott Különleges Úriemberek Szövetsége (The League of Extraordinary Gentlemen) egy képregénysorozat volt, amely a klasszikus irodalom különböző karaktereit egyesítette egy szupercsapatban a 19. század végén egy közös univerzumban. A csapat olyan klasszikus karakterekből állt, mint Alan Quartermaine a Salamon király kincséből, Mina Harker a Drakulából, a Láthatatlan Ember, Nemo kapitány, vagy Dr. Jeykll és Mr. Hyde, hogy csak néhányat említsünk. A képregénysorozatból 2003-ban Stephen Norrington, a Penge rendezője azonos című játékfilmet készített (nálunk A szövetség néven futott), Sean Connery főszereplésével. A filmet ugyanazon a hétvégén mutatták be, mint A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka című filmet, és ehhez mérten szépen el is hasalt a kasszáknál. Most azonban készül belőle egy alapoktól újragondolt reboot.

loeg00.jpg

A The Wrap értesülései szerint a Különleges Úriemberek Szövetsége új filmadaptációja már javában készül a 20th Century Studiosnál. A filmet Justin Haythe írja, akinek többek között a Vörös veréb, A magányos lovas és Az egészség ellenszerecímű filmek is a nevéhez fűződnek. A film állítólag sokkal hűbb lesz a képregényekhez, mint a 2003-as adaptáció. Érdekesség, hogy a 20th Century Studio a 2003-as film gyártása miatt még mindig birtokolja a filmes jogokat, és 2015 óta próbálkoznak a sorozat rebootjának kidolgozásával.