Két évvel ezelőtt készült el a két nagyobb konzolra az Assassin’s Creed első része, és most, novemberben várható a folytatás. A Ubisoft azonban úgy tűnik, nem szeretné, ha ismét ennyit kellene várniuk a rajongóknak, ezért újabb Assassin’s Creed tartalmat ígérnek nekik. Alan Martinez, a cég egyik fejese azonban csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy „valami lehet az Assassin’s Creeddel kapcsolatban”, így nem lehet tudni, hogy konkrétan a harmadik részről (mondjuk ez a legkevésbé valószínű), egy tekintélyesebb DLC-ről, vagy egy külön játékról lehet szó. Martinez még azt is hozzátette, hogy jön a Prince of Persia film, és ezzel kapcsolatban is várható „valami”.

Hogy ez pontosan mi lesz, azt még nem lehet tudni, de arról már korábban hallottunk pletykákat, hogy egy újabb játékot készíthetnek a Prince of Persia: Sands of Time-hoz, ami elvileg a film adaptációja lenne.

Martinez nyilatkozata mellett Yves Guillemot, a cég vezérigazgatója is érdekes kijelentésekkel szolgált a publikumnak. A francia fickó arról beszélt: itt az ideje, hogy a Ubisoft ismét foglalkozzon olyan műfajokkal, amelyeknél nem aratott túlzott sikert az utóbbi időben. Guillemot konkrétan megemlítette az autóverseny, a verekedős és a szerepjátékok műfaját is. Bár az nem biztos, hogy ezen műfajok mindegyikére nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a közeljövőben, de néhányra közülük biztosan.

Mindenesetre a szerepjátékok terén a Ubinak van a spájzon egy jó kis franchise-a: a Might and Magic sorozatról van szó, amely a nyugati RPG-sorozatok közül az egyik leghíresebb és legrégebbi. Mivel a Ubi a szerepjátékos részt eddig nem nagyon aknázta ki (a Heroes of Might and Magic sorozatot élesztették fel és a Dark Messiah-val egy középkori „FPS-t” készítettek), éppen ezért itt lenne az ideje, hogy egy remekbe szabott RPG-vel örvendeztessék meg a jónépet. A Ubi ezenkívül nemrég vásárolta meg a Trackmania játékokat fejlesztő céget, a Nadeót, de a csapat egyelőre egész egyszerűen a Trackmania 2-n dolgozik egy új, különálló játék helyett.

A verekedős játékok műfajában nemrég jelent meg a Teenage Mutant Ninja Turtles: Smash Up, a Super Smash Bros játékokat fejlesztő csapat keze munkájaként, azonban a jól ismert teknőcök nem hoztak túl sok pénzt a Ubi konyhájára.