• Még idén megjelenik az új Switch modell a Bloomberg szerint
  • 7 hüvelykes OLED kijelző lesz az új verzióban

Nagyon régóta pletykálnak már arról, hogy a Switch Lite után ezúttal egy erősebb Switch modellel tervez előrukkolni a Nintendo, és bár a konzolgyártó többször is cáfolta már ezt a híresztelést, egyértelmű, hogy ha lesz új konzol, akkor annak bejelentését az utolsó pillanatig el fogják húzni. Most pedig újabb forrás szólalt meg a témában: a Display Supply Chain Consultants a Bloombergnek úgy nyilatkozott, hogy már zajlik az előkészítés.

a-nintendo-allitolag-arra-keri-a-fejlesztoket-hogy-alljanak-keszen-a-4k-ra.jpg

Az eddigi 6,2 hüvelykes LCD helyett az új modell 7 hüvelykes Samsung OLED kijelzőt fog kapni a forrás szerint, a konzolok gyártása pedig júliusban indul majd. És bár marad a mostani 720p felbontás a beépített képernyő esetében, tévére csatlakoztatva, dokkolt módban már 4K felbontásra is képes lesz a konzol, ahogy arra korábban is utaltak már jelek.

A Nintendo és a Samsung nem kívánták kommentálni a híreszteléseket.