Már a második alkalommal tűnik fel a Far Cry 3: Blood Dragon. Először a brazíliai korhatár-besorolással foglalkozó testület hivatalos oldalán láttuk a játékot, most pedig az achievementek szivárogtak ki, jelezve, hogy a színfalak mögött már nagyon készül valami, csak éppen azt nem tudjuk, hogy pontosan miről van szó.

Az eddig felszínre került anyagok mind arra mutatnak, hogy egy letölthető mellékhajtással van dolgunk, mely akár az alapjáték előtt, után vagy közben is játszódhat, sőt az is lehet, hogy nem is ugyanazon a szigeten leszünk -- annyi viszont biztos, hogy a lehetséges tevékenységeink sora nem változik jelentősen. Az achievement-listából kiderült, hogy túszokat fogunk menteni és bázisokat kipucolni, mindeközben pedig dossziékat és VHS-kazettákat gyűjtünk, illetve bizonyos "sárkányokkal" is leszámolunk majd.

A Ubisoft természetesen továbbra sem kommentálta a szivárgást, de ha már a korhatár-besorolás folyamatát megkezdték, s az achievementek is meglátták valahogyan a napvilágot, akkor már nem kellene túl messzire lennie a hivatalos bejelentésnek. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy legkésőbb az E3-on leleplezik a programot.

far-cry-3-blood-dragon.jpg