• Előzetes érkezett a Manifest utolsó évadához
  • Melynek első három évada az NBC-n futott
  • November 4-én kerül a kínálatba

Kifejezetten érdekes koncepcióval indult útjára a Manifest 2018-ban. A történet szerint egy utasszállító repülőgép légörvénybe keveredik, majd a végül sikeres landolás után kiderül, hogy öt év telt el a felszállás óta, a gép utasai pedig azóta eltűntnek lettek nyilvánítva. A misztikus széria ugyanakkor valószínűleg nem hozta a várt számokat, az NBC ugyanis három évad után kaszálta azt, hogy nem sokra rá a Netflix hős megmentőként karolja fel a projektet. Végül ők hozzák tető alá a negyedik, egyben utolsó évadot (eredetileg hattal terveztek az alkotók), ami összesen 20 epizódból fog állni, és november 4-én érkezik. Öveket becsatolni, leszállás következik!