• Véget ért a Vaják második szezonjának forgatása
  • A pontos premierdátum továbbra sem ismert

A Vaják második évadának forgatása már nem sokkal a nagy sikerű első szezont követően, 2020 februárjában elkezdődött, a munkálatokat azonban több nehezítő körülmény is hátráltatta. Ezek közül a legnagyobb és a legnyilvánvalóbb természetesen a koronavírus-járvány, ami miatt jelentősen elhúzódott a filmezési szakasz, de a főhőst alakító Henry Cavill sérülése sem könnyítette meg a dolgokat. Most azonban – több mint egy év után – végre pont került a forgatás végére, így megkezdődhetnek az utómunkálatok.

vajak-befejezodott-a-masodik-evad-forgatasa.jpg

A hír az Instagramról indult, miután a sorozat sminkese, Jacqueline Rathore kiposztolta, hogy végeztek, igaz, annyit azért pontosított, hogy hivatalosan április 1-jén zárul a gyártás ezen szakasza. Innentől tehát már a vágószobában és az animátoroknál folytatódik a munka, hogy várhatóan 2021 végén visszatérhessen a Netflixen a The Witcher élőszereplős feldolgozása – a pontos premierdátumot egyelőre még nem jelentették be.