• A Riot természetesen már most foglalkozik a Valorant esport potenciáljával
  • Már ki is adtak néhány előírást a versenyszervezőknek
  • A nagyobb összecsapások például biztos vér nélkül zajlanak majd

Noha a Riot legújabb játéka, a Valorant, hivatalosan még csak a bétánál tart, a készítők már most is nagy gondot fordítanak a címben rejlő esport potenciálra és a profi közösség kialakítására. Nemrég a stúdió esport igazgatója, Whalen Rozelle, is erről beszélt, kihangsúlyozva, hogy egyelőre nem szeretnének semmit elsietni, hagyják, hogy természetes úton gyarapodjon a játék körül kialakult kompetitív közösség.

riot-valorant-bloodless-01.jpg

Ugyanekkor a Riot egy hivatalos dokumentumot is közzétett, melyben a külsősök által szervezett versenyekre vonatkozó irányelveiket ismertetik. Itt összesen három kategóriára bontják a versenyeket, melyek lehetnek kicsik, közepesek vagy nagyok attól függően, hogy milyen komoly szervezet áll mögöttük és mekkora összeget fordítanak a díjazásra, egyben pedig azt is sietnek leszögezni, hogy vulgáris, bántó vagy bármi más módon káros viselkedésnek semmi helye nem lesz ezeken az összecsapásokon.

További érdekesség, hogy a fenti dokumentumban arra is kitérnek, hogy a komolyabb versenyeken bizony kötelező lesz majd cenzúrázni a vért, erre valószínűleg azért van szükség, hogy a Valorant a konzervatívabb hirdetőket is meg tudja nyerni magának.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!