Gabe Newell már 2014-ben kijelentette, hogy idővel meg fog szűnni a Steam Greenlight. Nos, ez bekövetkezett: a Zöld Út lehúzza a rolót, tavasszal pedig átveszi a helyét a Steam Direct. A rendszert 2012-ben vezette be a Valve, és bár jónéhány sikerjáték jelent meg ennek használatával, a fejlesztők és a játékosok is kritikával illették. A Valve szerint nem váltotta be teljesen a hozzá főzött reményeket, a direktebb terjesztés célját. Több, mint 100 olyan Greenlit játék van, ami egy millió dollárnál is többet hozott, ugyanakkor ezek a címek nem biztos, hogy piacra kerültek volna a régi rendszerben, amikor egyenként döntöttek arról a Steam kurátorok, hogy mi jelenhet meg az áruházban.

A Steam Direct jelenleg még kidolgozás alatt van, legkorábban csak tavasszal indulhat el, de az, hogy az új rendszer ahhoz fog hasonlítani, mintha valakik egy bankszámlát akarna nyitni. Ezután minden egyes megjelentetni kívánt játék után díjat kell majd fizetni. Ennek mértéke még vita tárgya, a Valve a fejlesztőkkel tárgyal, de 100 és 5000 dollár közötti összegre lehet számítani. "Mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai, így további információkat kell gyűjtenünk, mielőtt eldöntenénk." -- közölte a Valve illetékese.

bmkmyvktlycajonayq5b.jpg

A cél az, hogy csökkenjen a nem megfelelő minőségű játékok mennyisége. Ugyanakkor lehetséges, hogy egy tehetséges indie stúdió alkotása nem jelenhetne meg, ha 5000 dolláros díjat kéne kifizetnie. Jelenleg a Steam Greenlight-on 100 dollárt kell kifizetniük a fejlesztőknek, hogy a játék a későbbi, potenciális vásárlók elé kerülhessen. Ezt az összeget a Valve alig egy héttel a rendszer startja után vezette be, hogy kiszűrje a trollokat. 

Szerintetek az új rendszerrel kevesebb, gyenge, nem az áruházba való játék fog megjelenni a Steamen? Szerintetek mi lenne az az összeg, ami még elfogadható lenne? Mondjátok el!