• Lezárult a Halo folytatásának forgatása
  • Ezt maga Pablo Schreiber jelentette be

A Sony egyre több sorozatát eleveníti meg filmként vagy sorozatként, legközelebb például a Gran Turismót, ami tegnap friss előzetest is kapott, de persze a Microsoft sem tétlenkedik ezen a téren, hiszen tavaly márciusban új formában keltette életre Master Chief kalandjai Pablo Schreiber főszereplésével, a produkció sikerére való tekintettel pedig már persze úton is a folytatása.

halotv.jpeg

A hazánkban a Skyshowtime felületén látható Halo – egyébként részben Magyarországon forgatott – második évadja ráadásul most fontos mérföldkövet, ugyanis tavaly augusztusban kezdődött forgatása most lezárult, melyet maga Schreiber jelentett be egy képcsokor kíséretében Instagramon, amiben köszönetet mondott minden művésznek, aki munkájával hozzájárult a produkcióhoz. A Halo második évadja az utómunkákat követően várhatóan valamikor 2024-ben fog bemutatkozni.