A legutóbbi pár Jurassic World-filmek hagytak bőven kívánnivalót maguk után, de szerencsére a videojátékos szférában még mindig jól teljesítenek John Hammond őshüllői. A Frontier Developments a jövő hónapban ereszti szabadjára a ketrecéből a Jurassic World Evolution 3-at, a parképítő menedzsmentjáték pedig nagyobb és összetettebb lesz, mint valaha.
A legfrissebb előzetes a világkörüli útra hívó kampányt helyezi a reflektorfénybe, ami aligha véletlen, hiszen talán ezen a fronton kapta a legtöbb figyelmet a trilógia harmadik epizódja. A leendő menedzserek globális szinten több parkot is kezelnek majd, és habár a játék lépésről lépésre válik egyre komplexebbé, a régi, kezdetleges parkjainkat sem fogjuk végleg magukra hagyni. Az előrehaladásunkkal, a saját tudásunk és a kutatásaink fejlesztésével érdemes lesz többször visszatérni az első parkjainkhoz is, újdonságokkal és új dinoszauruszokkal feltöltve azokat.
Ezúttal is három fő szektor képviselői segítik majd a munkánkat. George Lambert a biztonsági szektor szabályozója, és a vendégek, illetve a dinoszauruszok biztonságáért felel, míg Dr. Kajal Dua a természetvédelmi szektor felelőse – ő a dinók jólétére és tenyésztésére koncentrál. Végül bemutatkozik Isaac Clement is, a szórakoztatóipari szektor fejese, aki az attrakciókkal és az új dinoszauruszokkal csalogatja be a fizetőképes vendégeket. Érdemes lesz az ő tanácsaikra hallgatni az építkezés során, de oda kell figyelnünk a különböző parkok saját adottságaira is, hiszen más-más helyen nemcsak a helyi látogatók igényei, de az időjárási körülmények is drasztikusan eltérőek lehetnek.
A Jurassic World Evolution 3 október 21-én érkezik PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re.
Borítókép forrása: Frontier Developments