Voldemort is ott lehetett a tegnapi Harry Potter-előzetesben, csak nem tudsz róla

A Godric's Hollow-i tragédiát az egész estés filmek jóformán be sem mutatták, a sorozat azonban változtathat ezen.

Bár mi szeptember elsejére, vagyis iskolakezdésre jósoltuk az HBO-s Harry Potter második előzetesét, végül egy nappal később futott be a trailer, és bizony alaposan megszórták új jelenetekkel. Benne volt például a Teszlek Süveg és kviddicsezett is Harry, valamint a láthatatlanná tévő köpenyt is magára öltötte, de feltűnt benne a sokat vitatott új Perselus Piton, ráadásul még Mógus professzor is (őt Luke Thallon játssza), akit az első előzetesben még abszolút nem láthattunk. Sőt még Voldemort is felbukkanhatott a tegnap érkezett betekintőben. 

Az előzetes egyik jelenetében, nagyjából 2:04 percnél egy csuklyás alak közeledik a Potter-család Godric's Hollow-i házához, és ez a jelenet egyértelműen az 1981-es Halloween éjszakájára utal, amikor is Voldemort megölte James és Lily Pottert - és a kisbaba Harryt is megpróbálta ugyebár, de a gyilkos átok visszapattant róla. Nos, elég sokan gondolják úgy az interneten - és hát van is benne némi logika -, hogy a fekete csuklyás alak nem más, mint maga Voldemort. 

Az első évad egyébként egy az egyben a Bölcsek köve eseményeit dolgozza fel, a trailer pedig elég erősen azt sejteti, hogy a sorozat szeretné közelebbről is bemutatni Harry szüleit és az életüket még Voldemort támadása előtt - Lily és James Potter konkrétan fel is tűnnek a tegnapi előzetesben. Idén karácsonykor minden kiderül: az első évad december 25-én rajtol el, és összesen nyolc epizódot számlál majd. 

Bortókép forrása: HBO