Bár Arthas nem az egyedüli „lich king” a Warcraft világban, mégis igencsak valószínű, hogy az ő történetét dolgozza fel a készülőfélben lévő film. A 2011-ben mozikba kerülő alkotásról eddig nem lehetett szinte semmit sem tudni a történet szintjén, így bármire lehetett számítani -– akár egy teljesen különálló sztorira is. Mivel Arthas talán a legkarizmatikusabb, legérdekesebb Warcraft karakter (bár persze ízlések és pofonok...), illetve a legutóbbi kiegészítőnek is ő volt a hőse, így érthető, hogy a Blizzard, illetve a film készítőinek voksa végül is mellette dőlt el.

A szereplőkről egyelőre továbbra sem lehet semmit sem tudni, pusztán a rendező, az Evil Dead és a Spider-Man filmjeiről ismert Sam Raimi, illetve a forgatókönyvíró, Chris Metzen neve ismert. Most már azon lehet tovább találgatni, hogy melyik filmsztár alakítja majd a játékvilág egyik legösszetettebb jellemű, legkarizmatikusabb és érdekesebb hősét. Ti kit választanátok?