• Itt a Warhammer 40.000: Inquisitor – Martyr második évada
  • Ezúttal Khorne követői ellen vehetjük fel a kesztyűt

Khorne mókás fickó. Miriádnyi koponyából emelt trónján ücsörögve nem érdekli más, mint annak bővítése és a vérontás - ebből nyeri erejét ez a Káoszisten, és a Warhammer 40.000 világában bizony köbméterszám folyik az éltető nedű. Ráadásul teljesen mindegy, hogy követői, vagy ellenségei pusztulnak, amíg az ő nevében történik az erőszak. Úgyhogy még vereség után is erősebben távozik, ehhez hozzá vehetjük még, hogy elkötelezett harcosai (ahogy minden Káoszistené) idővel újjászületnek, szóval hosszútávon nem túl rózsás a jövő…

Nem csak azért tértünk ki erre, mert a Warhammer 40.000: Inquisitor – Martyr az első évadának Sötét Eldái után az épp elrajtolt második évada zajlik és ezzel Khorne és követői (11 új lemészárolandó egységet kapunk) a főszereplői, hanem ezt a véráldozatot tükrözi a most bemutatkozó „Blood Tithe” játékmechanikai elem is. Ennek következtében, ahogy egyre több és több követőjét gyilkoljuk le, úgy változik dinamikusan az időjárás és a nehézségi szint is. Ja, és kaptunk egy új szubszektort (Agartha) és két új nyomozást, és persze a szintlimitet is megemelték - mindez teljesen ingyen elérhető a játék birtokosainak.

inquisitor-martyr-yelling.jpg