Egy valami miatt mindenképpen emlékezetes maradt a Watch Dogs megjelenése, és ez az, hogy a végleges játék köszönőviszonyban sem volt azzal a látványvilággal, amit két évvel korábban mutattak nekünk. Természetes módon egész méretes botrány lett a dologból, hiszen a játékosok átverve érezték magukat és nagyot csalódtak, de van ennek jó oldala is: a Ubisoft tanult a hibából.

A cég vezérigazgatója,  Yves Guillemot a The Guardiannek adott interjújában elmondta, hogy a játék utolsó E3-as, tehát a 2015-ös bemutatóján már nem egy idealizált képet mutattak a játékról, hanem egy olyat, ami hitelesen szemlélteti a kész terméket. „Amikor bemutatunk valamit, azt mondjuk a csapatnak: ügyeljetek arra, hogy játszható legyen, ügyeljetek arra, hogy a játékosok azonnal lássák, milyen a program. Ezt tanultuk a Watch Dogsból -- ha nem megy a célkonfiguráción, akkor az rizikó.”

Guillemottól megtudtuk azt is, hogy miért sikerült így a Watch Dogs. „Az igazi kihívás az ilyen játékok elkészítése. Amikor egy ilyen cím megjelenik, főleg az első rész, az semmilyen téren sem tökéletes. Úgy gondolom, hogy egy jó minőségű játékot adtunk ki egy új brand felépítésének első lépéseként. Túl komplex volt azonban: multiplayer, mobiltelefonokkal és táblagépekkel való kapcsolat és sok más, egy kicsit talán túl sok volt az első részhez.”

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!