• A Werewolf: The Apocalypse az idei E3-on már bemutatkozott, zárt ajtók mögött
  • A Bigben legújabb trailere alapján pedig a játék ott lesz a Paradox Conon is
  • Melyet október 18. és 20. között rendeznek Berlinben

A Werewolf: The Apocalypse neve először még 2017-ben merült föl, aztán hosszú hallgatás után idén májusban előtt robbant be újra a köztudatba, mikor kiderült, hogy a játék kint lesz a 2019-es E3-on. Igaz, ott végül csak zárt ajtók mögött mutatták be a programot, és az anyag azóta sem került ki a nagyközönség elé, de lehet, ez hamarosan változni fog, hiszen a Bigben egy rövid kis trailer társaságában jelezte, hogy a Werewolf: The Apocalypse kint lesz az október 18. és 20. között megrendezésre kerülő Paradox Conon is. Hogy vajon itt is csak a kiválasztott kevesek nézhetik-e meg, azt egyelőre nem tudni, de mi azért bízunk benne, hogy végre a nagyközönségnek is bemutatják a készülő játékot.

werewolf-the-apocalypse-02.jpg

A Werewolf: The Apocalypse mögött az a Cyanide áll, akiknek töbek között a 2018-as Call of Cthulhu-t is köszönhetjük, új játékukban pedig a World of Darkness világának vérfarkasait veszik majd alaposabban górcső alá. A háttértörténet szerint ugyanis egy Cahal nevű, kitagadott vérfarkast alakíthatunk majd, akinek vissza kell térni a kihalás szélére sodródott falkájához, hogy segítse őket, egyben pedig lesújtson azokra, akik szennyezik földanyát, Gaiát. Érdekes alapkoncepció, az biztos, reméljük, a Paradox Conon további részletekre is fény derül majd.