A Game Informernek adott interjújában Jason West, az Infinity Ward egykori vezetője elárulta: a Modern Warfare 2 után szüneteltetni szerették volna a Call of Duty-sorozat rájuk eső részét, és egy teljesen új játékot akartak készíteni. Az erre vonatkozó terveket sikerült is írásban egyeztetni a kiadóval, ám mikor elérkezett a pillanat, hogy elhalasszák a Modern Warfare 3 elkészítését, az Activision kihátrált, majd végül kirúgta Westet és társát, Vince Zampellát.

A két évvel ezelőtt kirobbant botrány tehát nem csak a kifizetetlen bónuszok miatt alakult ki (a két fejlesztő a kirúgásuk évében 13 millió dollár prémiumot kapott volna), hanem az is komolyan közrejátszott, hogy Activision felrúgta a korábban aláírt szerződését. Westnek és Zampellának az volt a benyomása, hogy ha csak részlegesen is, de függetlenek lehettek volna, ám később világossá vált, hogy az Activision csak ígérgetett, annak érdekében, hogy megkapják a sorozat következő részét.

A duó továbbá abszurdnak tartja azt a vádat, miszerint direkt arra játszottak, hogy kirúgják őket, hiszen, "nagy hülyeség lenne elhagyni egy jól kereső állást, és lemondani egy milliós csekkről." Az viszont tény, hogy a két fejlesztő nem sokáig volt munka nélkül, hiszen röviddel a távozásuk után új stúdiót nyitottak az EA szárnyai alatt, ahol egy teljesen új IP fejlesztésén dolgozhatnak, ráadásul sikerült számos Infinity Ward-dolgozót is magukhoz csábítani.