Wildman: Chris Taylor visszatér!
Chris Taylor, a Total Annihilaion atyja új valósidejű stratégiai játékon dolgozik, mely a Kickstarteren gyűjt támogatókat. 1,1 millió dollár kellene hozzá, ami nem kevés. <br />
Hogy ez mégis mit jelent? Nos, a hivatalos projektleírás alapján a játékos egyetlen karaktert irányít követlenül, aki szerepjátékokból ismert megoldásoknak köszönhetően (Dungeon Siege) válik egyre erősebbé, keményebbé, ügyesebbé és tapasztaltabbá (azaz sokat verekszik és XP-t gyűjt, tiszta sor). Idővel megtanulja, hogyan lehet nagyobb seregeket kommandírozni, így néhány óra játék után már több ezer egység eshet egymásnak (Supreme Commander) a hatalmasnak ígérkező pályákon. Ahogy haladunk előre, úgy váltunk egyre fejlettebbé, így a technológiák és a evolúció is bekerül az egyenletbe, megfejelve kidolgozott multiplayerrel és rombolható környezetet biztosító grafikus motorral.
Ambiciózusan hangzik? Az is, és ezt a projekt finanszírozási célja is mutatja: Chris és kollégái nem kevesebb mint 1,1 millió dollárt szeretnének összelapátolni, ebből egyelőre 88 ezer gyűlt össze, de még hátravan 31 nap. A Wildman 2014 márciusában jelenne meg és nyitna új korszakot a hibrid műfajú stratégiák körében -- reméljük, így lesz, mert Chris Taylorban eddig tényleg nem kellett csalódnunk.