Az Archetype Entertainment végre ismét megmutatta, hogy néz ki az Exodus éles játékmenetben – és akik csípik a Mass Effect-et, azoknak nagyon ismerős lesz a látvány. Ez nem véletlen: a texasi stúdiót egykori BioWare-veteránok alapították, köztük Drew Karpyshyn narratív direktor, aki a Mass Effect 1 és 2 sztorija mögött is ott állt. A frissen közzétett rövid gameplay-összeállítás három klipből áll: az első a fedezékes harcrendszert mutatja be, ahol főhősünk, Jun Aslan mellett a társai is kiveszik a részüket a golyószórásból. A második snitt a környezeti atmoszférát és a felfedezést helyezi előtérbe, és még egy grappling hook is előkerül. Végezetül pedig egy narratív jelenetet villant fel a videó, egy titokzatos "Sankhara Glyph Shrine" körül.
A hasonlóság a Mass Effecthez szembeszökő – és nagyon is szándékos. A fejlesztők már a korábbi megszólalásaikban is nyíltan vállalták, hogy olyan sci-fi RPG-t akarnak alkotni, amely kiállja az idő próbáját, ahogyan azt Shepard parancsnok kalandjai is tették. Az ellenségek feje felett lebegő HP-sávok, a lassítós fegyverváltás, a társak képességeinek kiadása – mind olyan elemek, amelyek a BioWare-féle receptből ismerősek.
Ugyanakkor az Exodus nem egyszerű másolat: a játék gerincét egy rendkívül ambiciózus időhajlítós mechanika adja, amelynek értelmében ha Jun elhagyja valamelyik bolygót, számára csak napok telnek el, miközben az otthon maradottaknak évek vagy akár évtizedek – amolyan Interstellar jelleggel. A fejlesztők szerint ez drámaian befolyásolja nemcsak a sztori menetét, hanem a karaktereket és a világ állapotát is – ez az az elem, ami igazán megkülönböztetheti a sorozattól, amelynek szellemi örököseként pozicionálják magukat.
Sajnos mostani látnivaló szándékosan rövid és ízlelgető jellegű, a stúdió ugyanis bejelentette, hogy a teljes gameplay-bemutató idén nyáron érkezik, valószínűleg valamely nagy gamer esemény (pl. Summer Game Fest) keretében. Egyelőre kénytelenek leszünk beérni ezekkel, mivel az Exodus csak 2027 elején jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re.
Borítókép forrása: Steam