Hihetetlen, hogy egy itthoni brigád tud más szoftvert is készíteni valós idejű stratégiai játékon kívül, ám úgy fest, hogy a Brain Factor tud, méghozzá nem is kicsit. A világrengetőnek tűnő - Istenem, körökre osztott harccal érkező! - szerepjátékot. A Káosz Szava címet viseli, és Nemes István azonos című regénye alapján készül suttyomban pár éve. A remekbe szabott fantasy-akció-regény a legenda szerint egy AD&D party alapján készült - reméljük, hogy a szoftvernek sikerül legalább annyira, mint a regény ötletadójául szolgáló szabályrendszer játékainak, és megkapjuk az első klasszikus, magyar szerepjátékot. Több kép a fejlesztő honlapján található, tessék megkapaszkodni.
Word of Chaos: szerepjáték magyar módra
Mi is jut eszébe az embernek, ha magyar fejlesztésű játékról hall? Optimális esetben az Imperium Galactica sorozat, kevésbé optimistában pedig "azok a tankos RTS"-ek. Ám most megremeg a föld, hiszen a honi brigád szerepjátékon dolgozik, Nemes István Káosz-regényei nyomán!
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
World of Chaos megjelenés:
2007. március 31.
World of Chaos gépigény:
még nem ismert

Ma már óvatosabb vagyok. Még mindig lehet izgalmas, lebilincselő, csak egy dolog tűnik egyelőre biztos pontnak... nem lesz különösebben hangulatos. Elnézve a képeket nem éreztem semmit. Nagybetűs hangulat híján már csak a sokak által felmagasztalt történetben bízom.
Mondjuk ha abból indulunk ki hogy magyarok fejlesztik ( végre nem tankos rts! ) sajna nem lesz akkora hírverés körülötte. Illetve a nyugatiaknak nem biztos hogy bejön mivel hiányzik róla az AD&D felírat.
Azonban a világ igen is szereti a "komoly" rpg-ket, elég ha megnézed a Baldur's Gate sorozat, Final Fantasy sorozat eladásait. Mondjuk az FF-nél csak a 7; 8 és a 11 jöhet szóba PC fronton. Speciel én most nyomtam végig újra az FFVII-et és egyáltalán nem zavart hogy egy '97-es game!
Remélem összejön a srácoknak! Valamint minden magyar fejlesztőnek!