• A Workers & Resources: Soviet Republic egy városépítős program
  • Ami a Szovjetunió témájára épül
  • Saját szocialista közösséget építhetünk
  • A készítők autentikus játékot ígérnek

Érdekes játékkal rukkolt elő az Air Mission: HIND-et is jegyző 3DVision Entertainment: egy városépítős programmal, amiben nem egy saját demokráciát vagy monarchiát kell építenünk, hanem egy szocialista álmot. Úgy bizony, Workers & Resources: Soviet Republic-ban felépíthetjük saját kis szocialista közösségünket.

A W&R: Soviet Republic amúgy minden tekintetben egy tipikus városépítős játék, vagyis fel kell építenünk egy várost, amit aztán egyre nagyobbra duzzaszthatunk, és egyre fejlettebbé tehetünk, miközben persze folyamatosan küzdünk azért, hogy a lakókat életben, az épületeket és infrastruktúrát pedig karban tartsuk.

Persze mindezt autentikus szovjet épületekkel, vonatokkal, teherautókkal, gépkocsikkal, erőművekkel és így tovább. Mindent megtalálhatunk a ’60-as évektől egészen a ’90-es évekig. Szorgos dolgozóinkat beküldhetjük majd a bányába vagy a gyárakba, vagy ha úgy tetszik, mehetnek a szántóföldekre is. Egy a lényeg: mindenki dolgozzon az ötéves terven.

A felesleget pedig eladhatjuk a nyugati országoknak vagy más szovjet országoknak, hogy a határainkon kívül elvtársak is jól járjanak. De érdemes odafigyelni a nemzetközi pénzmozgásra, mert ami az egyik hónapban 100 dollár, az a következőben lehet, hogy már csak 50-et ér.

A Workers & Resources: Soviet Republic megjelenéséről még nincs hír, de az már biztos, hogy először korai hozzáférésben lesz elérhető a Steamen, de jelenleg még ezzel kapcsolatban sem osztott meg dátumot a 3DVision.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!