• November 24-én, helyi idő szerint éjfélkor rajtol a World of Warcraft: Shadowlands
  • Mindezt a Blizzard jelentette be nemrég
  • Akik egyben minden rajongónak köszönik a türelmet

Még október elején érkezett a szomorú hír, hogy a Blizzard végül a World of Warcraft: Shadowlands csúsztatása mellett döntött, ráadásul a stúdió akkor még azt se tudta megmondani, hogy meddig kell még várnunk a WoW legújabb kiegészítőjére. Most azonban lehullt a lepel az új megjelenési dátumról, mely szerencsére még akár kellemesen közelinek is mondható.

A fejlesztők nemrég ugyanis egy hivatalos közleményben jelezték, hogy a World of Warcraft: Shadowlands végül november 24-én, helyi idő szerint éjfélkor élesedik majd, az első raidre pedig december 8-tól érdemes számítani. A Blizzard egyben megköszönte a játékosok és rajongók türelmét is, elmondásuk szerint minden jel arra utal, hogy november 24-re be tudják fejezni a munka hátralevő részét.