Tessék bekészíteni az alusisakot, már biztosan feltámad az X-akták

A Hulu berendelte Ryan Coogler rebootjának pilot epizódját, ráadásul a showrunner kilétére is fény derült.

Nem mindig sül el jól, ha visszarángatnak egy évekkel korábban befejezett szériát, az X-akták (The X-Files) esetében azonban bejött a dolog, hiszen a 10. és a 11. évad is tartalmazott néhány kiemelkedően jó epizódot (Mulder & Scully Meet the Were-Monster) – kár, hogy az utolsó felvonást kissé összecsapták a készítők. Már évekkel ezelőtt kiderült, hogy másodszorra is feltámadhat a Gillian Anderson és David Duchovny karrierjét nagyban meghatározó paranormális sorozat, Fox Mulder és Dana Scully történetének folytatása helyett viszont egy rebootot kapunk, amelyben maximum csak vendégszereplőként tűnnek majd fel a sokat látott FBI ügynökök.

Mivel sem a Fekete Párduc, sem a Creed nem esik bele a horror kategóriába, sok rajongó szkeptikusba öltözött, amikor kiderült, hogy Ryan Coogler bábáskodik a projekt felett, a rendező azonban a 16 (!) Oscar-díjra jelölt Bűnösökkel (Sinners) bebizonyította, hogy képes nagyot alkotni ebben a műfajban. Ugyancsak optimizmusra adhat okot, hogy marad a korábban alkalmazott recept (amit később az Odaát is használt), vagyis a heti ügyek (Monster of the Week) mellett egy átívelő, minden bizonnyal összeesküvésekben gazdag szálat is kapunk, ami előrébb görgeti majd a cselekményt. Noha továbbra is akad „néhány” kérdőjel a produkció körül, egy dologban már biztosak lehetünk: elkészül az első rész.

A Deadline adta hírül, hogy a Hulu berendelte az X-akták reboot pilot epizódját, amit maga Ryan Coogler ír és rendez, vagyis nem igazán kell aggódnunk a minőség miatt. Kiderült továbbá, hogy Jennifer Yale (See, The Copenhagen Test, Légió, Dexter) lesz a sorozat showrunnere, azt pedig már már korábban megtudhattuk (bár akkor még csak pletyka szinten), hogy a Kézipoggyász, a Till – Igazságot a fiamnak és A vadnyugat törvényei szerint színésznője, Danielle Deadwyler lesz az egyik főszereplő. Tessék tehát előkeresni a „Hinni akarok!” plakátokat, visszatér ugyanis a '90-es évek egyik megmeghatározóbb sorozata – bízzunk benne, hogy nem kell csalódnunk a végeredményben.

Borítókép forrása: Ed Araquel/FOX