• A Xenonauts 2 már készül egy ideje
  • De most a fejlesztők Kickstarter kampányt indítottak az utolsó simítások finanszírozására
  • Mely hatalmas sikerrel zárult, az eredeti célösszeg négyszerese jött össze
  • A Xenonauts 2 a tervek szerint idén november 1.-én jelenik meg

A Goldhawk Interactive még 2016 februárjában jelezte, hogy bizony készülnek az eredeti XCOM játékok szellemi utódaként is felfogható Xenonauts széria második részével, most sikerrel zárult az a Kickstarter kampány is, melyben a végső simítások elvégzéséhez akartak még némi anyagi támogatást szerezni. A fejlesztők eredetileg 50 ezer fontot terveztek összekalapozni, azonban a gyűjtés végére a lelkes támogatók ennek majdnem négyszeresét, 191 ezer fontot dobtak össze.

xenonauts-2-02.jpg

A túlteljesítésnek hála különféle bónuszok is elérhetőek lesznek majd a játékhoz, úgy mint moduláris fegyverek, kidolgozottabb sérülésmodell, valamint kapunk majd egy MARS fegyverplatformot is. A moddolás támogatása valamint a Community Edition hivatalosan 200 ezer fontnál vált volna elérhetővé, azonban a fejlesztők úgy döntöttek, ezt is belepakolják a játékba, hogy így fejezzék ki hálájukat a játékosok támogatása miatt. A Xenonauts 2 megjelenése idén november 1.-én várható.

xenonauts-2-01.jpg