• November 10-én rajtolt a XIII remake
  • Ami azonban az első visszajelzések alapján nyomába sem érhet az alapjátéknak
  • A rajongók a grafikától kezdve a játékmeneten át a hangokig mindenre panaszkodnak

A XIII annak idején egy kifejezetten kellemes és egyedi FPS volt, mely képregényeket idéző grafikájával, jófajta sztorijával és akciódús játékmenetével lopta be magát sokak szívébe. Ráadásul tegnap befutott hozzá egy remake is, mely elméletben modern köntösbe bújtatja ezt a klasszikus lövöldét, a gyakorlatban azonban inkább csak egy olcsó lehúzásnak érződik, legalábbis a rajongók szerint.

A játékosok tetszését ugyanis egyáltalán nem nyerte el a XIII remake, ez egyből látszik a steames értékeléseknél is, melyeknek mindössze 10%-a pozitív. A negatív visszajelzések közül sokan a bugos hangokra és a bugos grafikára panaszkodnak, míg mások a leegyszerűsödött játékmenetet hozzák fel a program fő hátrányaként. Emellett pedig a közösségi médiában felbukkantak azok a posztok is, amik a XIII remake kinézetét kritizálják, mondván, kár volt az eredeti alkotás képregényes stílusát lecserélni egy ilyen semmilyen megoldásra.

Ti kipróbáltátok már az XIII remake-et? Ha igen, szerintetek jogos a sok negatív komment?