• December 14-én érkezik a Broken Lines ingyenes DLC-je, a The Dead and the Drunk
  • Melyben a zombik is feltámadnak
  • Ezzel a fenyegetéssel pedig embereink csak akkor tudnak szembenézni, ha leisszák magukat

Idén év elején jelent meg a Broken Lines, mely nyolc, a második világháborúban az ellenséges vonalak mögött rekedt katona történetét mutatta be nekünk egy körökre osztott, taktikára kihegyezett játékmenetbe csomagolva (a játékról írt tesztünket itt olvashatjátok). Nemrég pedig a készítők azt is jelezték, hogy december 14-én kiadnak egy kiegészítőt is az alkotásukhoz, méghozzá teljesen ingyen.

broken-lines-art-dad.jpg

A The Dead and the Drunk címen futó DLC lényegében pontosan azt kínálja, ami a nevében is szerepel: története szerint ugyanis a frontvonalak mögött hirtelen életre kelnek a halottak, így bakáinknak már velük is meg kell küzdeni az életükre törő, rejtélyes katonák mellett. Ennyi stresszt pedig józanul nem lehet elviselni, így embereink az alkoholhoz fordulnak majd, mely segít nekik harcképesnek maradni.

De persze nem csak élőholtakat és alkoholistákat hoz magával a The Dead and the Drunk: a kiegészítő megjelenésétől kezdve például az ellenséges AI okosabb lesz, de a felszerelésünk menedzselését és a nehézségi fokozat beállítását is finomhangolják majd a készítők. Ráadásul embereink új mechanikákkal is gazdagodnak majd, így tényleg elég tartalmasnak ígérkezik a Broken Line DLC-je.