Zsebre vágható minikontrollert hoz karácsonyra az Xbox

A Microsoft bemutatta eddigi legkisebb Xbox-kontrollerét, amely a fiatalabb játékosokat, a kisebb kezű felhasználókat és az útközben játszókat célozza. A Nano hamarosan Magyarországon is megjelenik.

A kontrollereknél SEM feltétlenül a nagyobb a jobb – néha a hordozhatóság vagy a pikk-pakk tölthető belső aksi sokkal fontosabb, és akadnak olyan játékosok is, akinek egyszerűen túl nagy a hagyományos irányítók mérete. Erre kínál új megoldást a Microsoft az Xbox Nano Controllerrel, amelyet a fiatalabbaknak, a kisebb kezű felhasználóknak és a könnyen hordozható vezérlőt keresőknek szán első sorban, de talán még a hardcore játékosok is találhatnak neki helyet a gyűjteményben. A frissen bemutatott eszköz a vállalat eddigi legkisebb kontrollere: alig több mint 12,7 centiméter hosszú, a tömege pedig körülbelül 99 gramm. Az amerikai ára 49,99 dollár, ami lényegesen olcsóbb a hagyományos vezeték nélküli kontroller 69,99 dolláros alapáránál. Az előrendelés külföldön már elindult, a novemberi megjelenés országlistáján pedig Magyarország is szerepel.

A zsugorítás szerencsére nem azt jelenti, hogy a fél gombkészletet otthagyták a tervezőasztalon: a Nano mind a 18 szokásos gombot, ravaszokat és analógkarokat megtartja, ismerős elrendezéssel. Nagy előny, hogy ez a kontroller az elemes megoldás helyett beépített, újratölthető akkumulátort kap, a programozható Action Buttonhoz pedig például képernyőkép-készítést, játékmenet-rögzítést vagy más gyakran használt gyorsfunkciót rendelhetünk. A csatlakozást a hagyományos Xbox Wireless rádiójel és Bluetooth biztosítja, így a kompatibilis eszközök között is könnyebb lehet váltani – nemcsak Xbox-konzolokhoz, de PC-hez, mobileszközökhöz vagy felhős játékhoz is jó párosítás lehet. Az üzemidőről sajnos egyelőre nincs adat, pedig egy utazáshoz ajánlott kontrollernél ez egyáltalán nem mellékes tudnivaló.

Kép forrása: Xbox
Kép forrása: Xbox

Merthogy a Microsoft a Nanót nemcsak nappaliba szánt második kontrollerként, hanem hordozható kiegészítőként is pozicionálja. Ezt erősítik az amerikai ünnepi ajánlatok is: bizonyos Samsung tévék, illetve Meta Quest vásárlása mellé a vezérlőt és új előfizetőknek két hónap Game Pass Ultimate-ot kínálnak majd az ünnepek közeledtével. Nyilván nem minden hardcore játékost fognak ezzel elcsábítani, de maga az alapötlet teljesen ésszerű: nem mindenkinek drágább, nehezebb és még több extrával telepakolt kontroller kell. Néha az is valódi előrelépés, ha ugyanazokat a gombokat végre kényelmesebben, olcsóbb kiadásban eléri az ember – hogy a Nano ezt mennyire oldja meg, az persze csak kézbe véve derül majd ki.

Borítókép forrása: Xbox