A fejlesztés során kiszivárgott infó­kból és videókból már sejteni lehetett, hogy Capcomék rengeteg újítással szeretnék megtoldani a második epizódot. Szebb, nagyobb és változatosabb helyszínek, látványosabb harcok, még több kihívás – szóltak az ígéretek, és ezért vetették el a karakterközpontú történetet is, helyét a 4 játékost igénylő coop mód vette át. Tíz év telt el az első rész végkifejlete óta, az E.D.N. III felmelegedett, a hótakaró visszahúzódásával eddig nem látott helyszínek kerültek fel a térképre. Dzsungeleket, bányarendszereket, sivatagos területeket és víz alatti létesítményeket járhatunk be, majd az űrbe is kinézhetünk egy rövidebb küldetéssorozat erejéig. Központi főhős hiányában ne számítsunk fordulatokkal teli, színvonalas történetre; a játék teljes cselekménye a bolygón élő öt ellenséges emberi frakció harcával foglalkozik. 

Lost Planet 2 JátékképekLost Planet 2 JátékképekLost Planet 2 Játékképek

VÁLTOZÓ  FELTÉTELEK


Lost Planet 2 JátékképekEmlékezzünk vissza: korábban a túlélés feltétele a karakterünk testhőmérsékletének folyamatos szinten tartása volt. A hideg miatt emberünk minden apró mozzanata a meglévő T-ENG-készlet egy részét követelte, amit a különböző bogarak megölésével és az ellenőrző pontok aktiválásával tudott pótolni. A bolygón végbemenő felmelegedés hatására hősünk hőenergiája mostantól nem csökken, de felhasználható önmaga és társai gyógyítására. A rendelkezésre álló 6 epizódban négyfős csapattal indulunk útnak. Lehetőségünk van osztott képernyőn harcolni, de internetes barátainkat is meginvitálhatjuk a játékba. A fennmaradó szabad helyeket automatikusan botokkal tölti fel a gép, ám az ő értelmi képességeik igencsak korlátozottak. Néha teljesen hasznavehetetlenül kóvályognak a pályákon, van úgy, hogy egyikük már kezdéskor beakad valamelyik tereptárgyba, így csak hárman maradunk harcképesek. Utasítani nem tudjuk őket, így az összes ostobaságot teljesen önállóan követik el, és néha képtelenség velük a pályák teljesítése. Ilyenkor idegen játékosokhoz is csatlakozhatunk, de így is csak 50% esély van rá, hogy a gépi segítőknél okosabb humán társak kerülnek a csapatunkba. Probléma még, hogy nem minden küldetés után menthetünk állást, csak bizonyos játékrészek teljesítésekor aktiválódik az autosave funkció. Emiatt előfordulhat, hogy teljes fejezeteket kell elölről kezdeni, és ezzel 20-30 perces játékidőt is bukhatunk.

Lost Planet 2 JátékképekLost Planet 2 JátékképekLost Planet 2 Játékképek

KÜLALAK ÉS MULTI


A változatos helyszínek kétségtelenül jót tettek a játéknak, minden új területen az eddiginél jóval nagyobb és veszélyesebb Akridek ellen harcolhatunk. Igazi adrenalinbomba, mikor egy páncélököl jól telibe találja a hatalmas bogarat, majd az úgy rogyik össze, hogy a föld is beleremeg. Az efféle epikus látványt azonban nagyban torzítja az egyes helyszínek hanyag kidolgozása, és a tény, hogy némelyik tereptárgyon bátran átgyalogolhatunk, máshol pedig láthatatlan falakba ütközünk. Az Akridek ellen nagy segítségünkre lesznek az itt-ott elhelyezett hatalmas gépágyúk és a harcra alkalmas robotok. A már említett 4 fős coopon túl a klasszkus többjátékos funkció is rendelkezésünkre áll. A megszokott „deathmatch” és „king of the hill” opciók mellett egy újfajta lopakodós játékban is kipróbálhatjuk magunkat. Igazi kihívást jelentenek a Faction meccsek, ahol előre meghatározott játékmódban tudunk pontokat szerezni annak a frakciónak, melyhez korábban csatlakoztunk. Idővel  karaktereink fejlődnek, a megszerzett szintek után új ruhákat, rangokat kapnak, és kinézetük is teljesen szabadon alakítható. Zárásképpen fontosnak tartom elmondani, hogy aki a Lost Planet folytatását várta, az csalódni fog. A gyökeres változásokon átment második rész azoknak lehet kellemes időtöltés, akik szerelmesei a többjátékos módnak, a csapatorientált küzdelemnek és a sok időt igénylő karakterfejlesztésnek.