Történetünk főszereplője újfent piros Yarny, akinek egy tomboló vihar közepette felborul a hajója, ő pedig egy világítótorony felé sodródik. A parton szembesül vele, hogy nincs egyedül, ugyanis egy másik, kék Yarny is a közelben ért partot. Összefonódva indulnak hát neki a kalandnak, hogy együtt jussanak át az erdők, mezők és gyárak által jelentett akadályokon.

Szeretetteljes kaland

Azok, akiknek volt szerencséjük az első résszel játszani, már rögtön otthon fogják érezni magukat a Twoban, mivel a játékmenet egy-két apróbb változtatástól eltekintve teljesen megegyezik az Unravellel. Továbbra is lehetőségünk van két pont összekötésével hidat létrehozni, amit akár trambulinként is használhatunk, és fel tudjuk húzni magunkat bizonyos pontokon, illetve azokon lengedezni, szóval az alap játékmechanikák tekintetében minden maradt a régiben. Amik érdekesek, az az új karakter adta lehetőségek, ketten ugyanis képesek „összefonódni”, hogy az egyik kis szőttes hordozza a másikat, így is megkönnyítve a két Yarny egyidejű irányítását. Persze ez nem minden esetben megoldás. A logikai részeknél továbbra is két külön Yarnyt kell irányítanunk, ám akkor sem egyszerre a kettőt, hanem gombnyomásra válthatunk köztük – erre sokszor szükség lesz, ugyanis vannak pontok, ahol csak együttes erővel tudnak továbbjutni a kis lények.

Egységben a fonal

A coldwoodos srácok mindent elkövettek azért, hogy egyedül is teljes élményt kapjunk, de a folytatás egyik legélvezetesebb részétől esünk el, ha kihagyjuk (a sajnos csak helyi) co-op módot, ugyanis párban játszva élvezzük csak igazán a játékélményt, még ha néha kicsit egyszerűbb is lesz így az Unravel Two. Lesznek alkalmak, amikor elég, ha az egyikünk teljesíti a felmerülő kihívást, mert a szóban forgó játékos felhúzhatja a másikat. Bár ez egyszerűnek hangzik, az Unravel Twoban bőven találunk áthidalandó akadályt, mivel a főtörténet pályái hosszúak, svéd barátaink ezeken kívül pedig még úgynevezett kihívás pályákat is tartogatnak a számunkra. Ezeket, és magukat a történet fejezeteit a kvázi bázisként funkcionáló világítótoronyban tudjuk elérni, ahol a fejezetek teljesítése után feloldódó képeket is lehetőségünk lesz nézegetni.

Színes fonalak

Akár csak az első rész esetében, úgy ezúttal is a Sony PS3-as érájából származó PhyreEngine motorja található meg a program alatt, ami most is szépen teszi a dolgát. A helyszínek továbbra is valóságszerűek és káprázatosak, járjunk akár mezőn, erdőben vagy a városban – mind egytől egyig csodálatosak, amit Frida Johansson fülbemászó muzsikái csak még varázslatosabbá tesznek.

Az Yarny második kalandja pont egy olyan folytatás lett, amilyennek lennie kell. Már az első rész is egy hangulatos és nagyon szórakoztató játék volt, ám a játékmenetbe természetesen beleivódó kooperatív móddal felvértezett Unravel Two tartogat annyit a logikai platformer műfaj kedvelőnek, hogy nagyon is megérje elmerülnie benne – még akkor is, ha egyedül vág neki ennek a kalandnak.