A levegőt csípős dohányszag lengte be. Nem finom vanília íze volt, mint ahogy ilyen emberekhez illene. Sima dohány, arany Marlboro. Bántotta a szemét. Amit ő szívott azzal nem volt baj, de ha más is pöfékelt mellette az zavarta. Ilyen ostoba embereket! Ennyi pénzük van és mégis milyen végtelenül ostobák. Bárhova mehettek volna. Bárhova. Mégis ott találkoztak, ahol ő mondta. A város leglepusztultabb kocsmája. A vele szemben ülő férfi és a két testőre teljesen elüt a környezettől. Nem úgy mint ő! Valaha ő is ilyen volt. Elegáns öltönyök, kifogástalan nyakkendők. Azóta sokat változott. Igen, nagyon sokat. A poharában a whiskey, a szájában a bagó. Teljes ellentéte annak, ami pár éve volt. Minden megváltozott, mikor megölte Őt. Nem! Rázta meg magát gondolatban. A múlton rágódni gyengeség és semmi értelme. De vajon nem-e vagyok gyenge?
- Akadt valami nehézség?
Beszéltek hozzá. Különösebben nem érdekelte, mit mondanak. Tudta, ezt a meccset már megnyerte.
- Olyan nem, amivel nem számoltam.
Ezek az ostoba emberek megbíznak benne. De nem. Mégsem. Hiszen akkor nem hozott volna testőröket. Ez nem bizalom kérdése volt. Ostoba volt, azért egyezett bele, hogy itt találkozzanak. Vagy talán azt hitte, hogy biztonságban van? Ezzel a két verőlegénnyel? Ha így van, akkor is ostoba volt.
- Nos. Mindenképpen kiérdemelte a fizetségét.
A boríték kellemesen vastag volt. Eltette és bele sem nézett. Ez sem fontos, csak egy kis mellékes. Felállt hát, lassan itt lesz az ideje. Vajon tudják már?
- Várjon! Tudja az érdekelne, milyen érzés volt. Milyen érzés hidegvérrel megölni valakit?
Nem jött még rá. Hogy lehet, hogy nem tűnt fel neki, hogy rajtuk kívül senki nincs itt? Na majd most elmondom neki. De ki kell élvezni a pillanatot. Beleszívott még egyet a cigibe. Addig szívta, míg a füstszűrő csípős ízét nem érezte. Kicsit meg is égette a száját. Levegőt vett. A frissen betóduló levegő a szájából a tüdejébe tolta a füstöt. Kicsit élvezte, majd kifújta. Felemelte a poharát és lenyelte az utolsó kortyot is a Jack Daniel's-ből. Jólesően égette ki a bagó bűzét a szájából. A csikket a hamutálba nyomta, kényelmes, ráérős mozdulattal megcsavarta. Kész. És most megkockáztatta. Felnézett a szemébe. Semmit nem látott, de nem is várt semmit.
- Nem érzek semmit. Három gyors, pontos lövés és már kész is van.
És már meg is látta. Látszott a szemén, hogy rájött. Kiélvezte a pillanatot, majd elkapta a tekintetét. Nem nézhet a szemébe, mikor megtörténik. Az egész egy pillanat törtrésze alatt játszódott le. A férfi megragadta a gorillái karját, úgy ránotta magát fel. Azok a pisztolyaik után nyúltak. Soha nem érték el. Egy ideig nézte a három halottat. Pontos, kör alakú seb, tökéletesen a homlokuk közepén. Gyors volt és ügyes, esélyük sem volt. Mire ők eszméltek, neki már a kezében volt a pisztoly. Elnézegette hát a tetemeket. Porban, mocsokban feküdtek. A gyér megvilágítás ilyesztő árnyékokat vetett az arcukra. Groteszk szörnymaszkkénet vetült rájuk a füstön és a poron átszűrődő, sápadt-sárga fény. Arcukon sárosra maszatolódott a kiömlő vér és a rászálló por keveréke. Mostmár tökéletesen beleillettek a környezetbe.
Levette róluk a tekintetét. A pultoshoz fordult. Az már telefonált is. Kiszámolta és letette a pultra az előre megbeszélt összeget. Ahogy kilépett a sötét sikátorba és rágyújtott, elégedetten gondolt arra, hogy sikerült. Mostmár minden a terv szerint halad. A kocsmáros "semmit nem látott, épp nem volt ott. Csak egy percre ment ki. Mire visszaért már nem látott senkit."
Felnézett az égre, követve cigarettája füstjét. A felhők lilás-szürkésen verték vissza a hatalmas város éjszakai fényeit. New York aludt. És nem kelt fel három ember kivégzésére.