Mugli monológ

Pont ahogyan ígértem. Ma megtekintettem Harry Potter és a Roxfort kalandjainak utolsó előtti, Félvér Herceg című részét. Már rögtön itt a kritika elején leszegezném, hogy a film nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Sajnos csalódnom kellett. Az elsődleges probléma, hihetetlen, de pont a karakterekkel van. Ne értsetek félre, az eddig jól megismert szereplők fantasztikusak, de az új arcokkal nem volt minden rendben. A legjobb példa erre, a külsőleg iszonyatosan eltalált Fenrir Greyback, a kegyetlen vérfarkas. Olyan áhítattal vártam, hogy majd valami nagyon erőszakosat fog tenni, hogy tökös dumákat fog nyomni, hogy vérengzeni fog, ellenben nem! Greyback a filmben egyszer sem (!) szólal meg! Halál komolyan!! (Pontosabban egyszer talán megszólal, a film végén, de akkor is úgy, hogy nem is látjuk, mert a kamera Harryt mutatja.) De nem csak Greyback lett ennyire semmilyen, minden mellékszereplő. A jó öreg Hagrid is csak egy rövid rész erejéig mukkan meg, akkor sem igazán hozza a formáját. A másodlagos probléma, hogy a film több mint két és fél óra hosszú, de ebbe az időkorlátba rengeteg lényegtelen dolgot sikerült a kedves alkotóknak beleszórni. Jó, a cselekmény pörög, egy percig nem fogunk unatkozni és még a poénok, a szerelmi szálak is mindig izgalmasan fognak elsülni, de néha úgy éreztem, hogy egy kicsit lényegre törőbben kellett volna egyes részeket megvalósítani.

Sztorificus Totalus

Jó, azért a filmnek nem csak árnyoldalai vannak, ott van például a történet. Mondjuk ez nem a filmesek érdeme, hanem a kedves írónőjé, J.K. Rowlingé, úgyhogy ezt nem fogom tudni pozitívumként feltüntetni. Ha nem bánjátok, ezt most el is mondanám. Harry ismét visszatér a Roxfort, boszorkány és varázslóképző szakiskolába (ki gondolta volna?), ám most nem a szokásos módon. Albus Dumbledore először Horatius Lumpsluckhoz hopponálja, ahol az igazgató úr rábeszéli Lumpsluckot, hogy visszatérjen a Roxfortba, mint bájitaltan-oktató. A professzor beleegyezik, és rögtön rajongani kezd Harry után. Harry feladata Lumpsluck megpuhítása lesz, annak érdekében, hogy a tanár úr odaadja a Voldemorttal kapcsolatos emlékét. Eközben, mint mindig, folyik az élet a suliban is, szerelmi háromszögek szövődnek. Ezek könnyed, "tinédzser lamour" megvalósítással lettek elkövetve, amik szerintem tökéletesen passzolnak a szereplőkhöz. Ezekből a szálakból származnak legtöbbször a poénok is, amiket, mint mindig, a langaléta, vörös hajú Ron süt el, egész jól. Oh, majdnem elfeledkeztem a film fő tárgyáról, a Félvér Herceg (NO SPOILER!) bájitaltan könyvéről. Harry tankönyve lesz, és hamar kiderül, hogy nem is akármilyen könyv. Bizonyára anno egy bájitaltan zsenié lehetett, mert minden recept tökéletesítve van. A könyvnek hála Harry lesz a legjobb a tantárgyból, s ennek köszönhetően még egy szerencse-elixírt is kap jutalomba. Eközben Draco Malfoy rosszban sántikál, egy voltnincs szekrénnyel akarja a halálfalókat a kastélyba juttatni és "Tudjuk ki" egy fontos feladattal is megbízza, amit persze itt nem fogok leírni.
Nos, hát ennyit a sztoriról, nem akarom, hogy ismét ki kelljen tennem a SPOILER ALERT!!! címkét.

Potter pozitív

Az első dialógusban jól lehúztam az immár kamaszodó varázslótanonc legújabb kalandját, most ezt fogom ellensúlyozni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a film nem látványos. A kidolgozottság, a helyszínek, a díszletek és az effektek zseniálisak! Egyes jelenetek fantasztikusak. A film utolsó 10-15 percében felpörögnek az események, a látvány, az akció megsokszorozódik! Ha a filmbe nem csak egy-két ilyen jelenetet tettek volna be, akkor kihagyhatatlan alkotással lenne dolgunk. De sajnos nem így történt. A lényeget belenyomták és, számomra érthetetlenül, de a megspékelték a filmet rengeteg hanyagolható jelenettel. A színészi alakítások változóak, felemások. A három főszereplő, Perselus Piton, Dumbledore professzor, Lumpsluck, Bellatrix Lestrange és még Draco Malfoy is nagyon jók. A negatív () szereplők közül Piton és Lestrange már-már közelítenek a zseniálishoz! Vannak viszont közömbös, feledhető színészi játékot, az újdonsült karakterek elhanyagolásáról, kidolgozatlanságáról meg már beszéltem.

Avade Kedavra!!

Az új Harry Potter film tehát igen gyengécske lett, a sorozathoz képest. Persze nem azt mondom, hogy rossz film, csak ebben a kategóriában volt már százszorta jobb is. Persze a kasszasikerré válás egyértelmű, hisz a Harry Potter név, ma az egyik legeladhatóbb dolog. Egyszer mondjuk mindenképp adni kell neki egy esélyt, nyugodtan nézzétek meg, csak ne a "legjobb Harry Potter mozit fogom most megnézni" szándékkal üljetek be a terembe, ha meg úgy érzed, hogy nem éri meg, akkor várd meg a DVD kiadást, mindenesetre, aki eddig is nyomon követte a Potter filmeket, vagy nagy rajongója a sorozat annak kötelező, aki meg csak szimplán valami látványosat szeretne nézni, az keressen mást.




65%





JÓ SZÓRAKOZÁST!